Manapság kamasznak vagy kamasz-szülőnek lenni nehezebb? Ez nem verseny, vallja Kádár Annamária pszichológus, mindkét félnek nehéz. Sok esetben történik meg az, hogy a gyermek kamaszkora egybeesik a szülő életközépi válságával, ami valójában egy második serdülőkor is lehet. Ilyenkor a gyermek és a szülő is ugyanazokkal a kérdésekkel szembesül: ki vagyok, merre tartok, mi az életcélom? Kicsit olyan, mintha együtt kamaszodnának, csak mindenki a maga módján.

Mit él át egy mai kamasz egy olyan világban, ahol a nyomás, az elvárások és a folyamatos összehasonlítás mindennapos? És mit él át az a szülő, aki egyszer csak azt veszi észre, hogy a gyereke már nem kér a tanácsaiból, vitatkozik vele, vagy éppen bevágja előtte az ajtót? Kádár Annamária szerint „a kötődés célja paradox módon a leválás”, és talán ez az egyik legnehezebb feladat egy szülő számára: szeretni úgy, hogy közben el tudja engedni a gyereke kezét.

Beszélgettünk arról, miért kezdődik ma már sokkal korábban a kamaszkor, miért nem működik a kioktatás, hogyan lehet valóban kapcsolódni egy kamaszhoz, és miért jelenthetnek a konfliktusok is érzelmi biztonságot. A pszichológus őszintén mesél a saját útjáról is, arról, hogyan talált rá a „belső kamaszára”, és miért hiszi, hogy a kamaszkor nem egy átvészelendő időszak, hanem egy különleges átalakulás a gyereknek és a szülőnek egyaránt.