Meztelenül menekültek egy szarvas elől: jól megfizettek a kijárási tilalom megszegéséért

Sydneyben szombaton kéthetes teljes zárlatot rendeltek el a koronavírus fertőzőbb, delta variánsának terjedése miatt. Ez azonban nem érdekelte azt a két férfit, aki a lezárásokat megszegve a nudista strandolást választotta, írja a hvg.hu portál.

A férfiak meztelen napozását egy szarvas zavarta meg: a két nudista menekülés közben eltévedt a nemzeti parkban. Segélykérésükre azonnal rohantak a hatóságok, ám amint megszabadították, jól meg is büntették őket felelőtlenségük miatt. A járványszabályok megszegéséért ezer ausztrál dollárt, mintegy 627 eurót kellett fizetniük.

A rendőrségi jelentés szerint a hatóságok először egy 30 éves meztelen hátizsákos férfit találtak meg, majd a helikopteres keresés után ráleltek a 49 éves társára is, akin már volt némi ruha. Azt mondták, a közeli strandon voltak, amikor meglepte őket egy szarvas, és berohantak a bozótosba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Nehéz az idióták ellen törvényt hozni” – mondta az incidensről az egyik rendőr a hétfői sajtótájékoztatón. Azt nehezményezte, hogy nem elég, hogy a két férfi veszélybe sodort másokat, mert nyomós ok nélkül elhagyták az otthonukat, de még el is tévedtek a nemzeti parkban, eltérítve ezzel a drága erőforrásokat az egészségügyi műveletektől. „Azt hiszem, szégyellhetik magukat” – jelentette ki a rendőr.

(Nyitókép forrása: Pexels | Pixabay)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?