Leske tért haza elsőként a magyarfenesi gólyafészekbe

Megérkezett az első gólya a magyarfenesi fészekre, úgy tűnik, ezúttal is Leske, a tojó érkezett hamarabb, adta hírül a clujbird.Forrás: clujbird.ro

„A fészekre szerelt kamera által kétpercenként készített fényképek alapján megállapítható, hogy a gólya március 30-án, egy perccel éjfél előtt jelent meg a fészken. Kevés pihenés után 1:24-kor kirepült, majd 2:48-kor visszatért, és a fészekről nézte végig a napfelkeltét” – írták. Hétfőn, 29-én is leszállt egy gólya a fészekre, de pár perc után továbbrepült.

„Magyarfenesen kora tavaszi időjárás fogadta az érkezőt. Reggel még deresek voltak a háztetők. Leske a fészekből megcsodálhatta, hogy a közeli, mintegy 1100 méter magas Hideghavast még összefüggő hóréteg borítja, és a szomszédos magasabb dombokon is láthatók még hófoltok” – olvasható a portálon.

Magyarfenes egyetlen gólyafészkét 2007 óta figyelik a madárbarátok, 2017 óta webkamerával is. Utóbbi élőképét elérhetővé tették mindenki számára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?