Nagyon zajlik az élet a magyarfenesi gólyafészekben

Az utóbbi napokban kétszer is meg kellett védenie fészkét a betolakodóktól a magyarfenesi gólyapárnak. Leske és Miska féltett kincse négy tojás.

A clujbird.ro portál beszámolója szerint legutóbb kedden gyűlt meg a baja a gólyapárnak betolakodókkal. Délután 15:10-kor két idegen gólya kezdett körözni a fészkük fölött. Többször is eltávolodtak, majd visszatértek, és az egyikük meg is próbált leszállni a fészekre. Az volt a különös, hogy ezúttal szinte nesztelenül zajlott az ütközet. A fészek védői nem kelepeléssel, hanem a puszta megjelenésükkel mutattak fel erőt.

Szombaton délelőtt egy idegen gólya éppen a fészket megfigyelő kamerára szállt le. Miska egy perc elteltével megelégelte a hívatlan látogató jelenlétét, és a fészekről elrugaszkodva nekiugrott a betolakodónak, akinek menekülnie kellett. A győztes összecsapás végén maga Miska szállt a kamerára, hogy megmutassa, ki az úr a környéken.

A portál beszámolója szerint a magyarfenesi gólyapár négy kisgólya kiköltésére, felnevelésére tesz kísérletet. Leske és Miska felváltva ül a fészken, őrségváltáskor általában meg is forgatják a tojásokat. A fészekbe április 18-án hajnalban került az idei negyedik tojás.

A gólyafészekről közvetített élőkép a Clujbird.ro honlapon 2017 tavasza óta követhető. A kamerát az Apáthy István Egyesület és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Biológia és Ökológia Intézete szerelte fel.

Kapcsolódók

Kimaradt?