Hét nap, hét példamutató erdélyi nő – Popa Anna Máriával beszélgettünk
Beköszöntött a március, ezzel együtt pedig rohamosan közeleg a nők napja is, amit mi erős, példamutató, erdélyi nőkkel ünneplünk. A héten minden napra hozunk nektek egy-egy őszinte beszélgetést, amely sokszor megrendítő, dicséretre méltó, humoros, de mindent összevetve mindenképpen inspiráló és értékkel teli lehet mindenki számára. A most újranézésre ajánlott interjúnk eredetileg 2024. március 16-án jelent meg.
Popa Anna Mária személye azért is érdekes, mert szélesebb körben talán nem annyira ismert az a tevékenység, ami a román színház háza táján zajlik, pedig az elmúlt kilenc évben jelentős átalakuláson esett át az Andrei Mureșanu Színház, ami elsősorban a művészi teljesítményben mutatkozik meg. Bizonyíték erre az is, hogy a társulat előadásait egyre több helyen díjazzák, de ami ennél is fontosabb, hogy a közönség is egyre nagyobb számban kíváncsi az intézményben létrehozott produkciókra. Ez a közönség pedig nemcsak román emberekből áll, hanem a magyarokat is sikerült jó ideje bevonzani.
Anna Mária kilenc évvel ezelőtt költözött vissza szülővárosába, és az ő tevékenysége nyomán új korszak vette kezdetét a román társulatnál.
CSAK SAJÁT