Hat és fél métert tett meg első útján a Marson a Perseverance

Kigördült első, történelmi jelentőségű útjára a Perseverance nevű marsjáró, ezzel hivatalosan is megkezdte kutatómunkáját a vörös bolygón - jelentette be a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA).

Mindez két héttel azután történt, hogy hét hónapnyi utazás után a Perseverance sikeresen landolt a Marson. A szonda egészen mostanáig biztonsági ellenőrzéseket végzett, és képeket továbbított a Földre, mostantól azonban a kutatómunka lesz az elsődleges feladata.

A tesztút során ugyan nem tett meg túl nagy távolságot - összesen 6 és fél métert gurult. A NASA beszámolója szerint a tesztüzem sikeres volt, sőt, sikeresen kinyújtotta azt a karját is, amellyel a bolygó klímájáról gyűjt majd információkat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az azóta visszaküldött képeken jól látszódnak a Mars felszínén a keréknyomok, amelyek a marsjárótól származnak.

(Címlapfotó forrása: NASA)

Kapcsolódók

Kimaradt?