Három percre korlátozza az ölelkezési időt egy repülőtér

„Maximális ölelési idő 3 perc. Hosszabb búcsúzkodáshoz kérjük, használja a parkolót” – olvasható egy táblán az új-zélandi Dunedin nemzetközi repülőtér leszállási zónájában. A tábla azzal a céllal került ki, hogy a területen javuljon a biztonság és zavartalanul működhessen a forgalom, írja a The Guardian, idézi a 444.hu, de felkapta a hírt sok ország sajtója, és nem kevés reakciót váltott ki a közösségi oldalakon.

Az új-zélandi Dunedin nemzetközi repülőtér vezérigazgatója szerint más reptereken általában durvább hangvételű, bírságokkal fenyegető táblákat is lehet találni, ezért próbálták lazára venni a hangnemet.

Fotó forrása: Dunedin Airport/Facebook

Dan De Bono szerint a repülőtereken gyakoriak az érzelmi kitörések, a reptéri munkások pedig már sok érdekes dolgot láttak az évek során. De Bono szerint sokan túl sokáig maradnak a leszállási zónában, és nem marad hely másoknak. „Ez arról szól, hogy lehetővé tegyük mások számára is az ölelést” – mondta.

A repülőtér Facebook-oldalán kedden megjelent bejegyezés szerint Daniel De Bono vezérigazgató és Megan Crawford üzletfejlesztési igazgató üdvözölte, azaz az eredeti szóhasználat szerint „öleli” a médiavisszhangot, ami a búcsúzkodási idő korlátozását jelző tábla körül kialakult.

A fogadtatás azonban nem volt egyöntetűen pozitív. „Ölelési politika!? Ez egyszerűen fura! Az ölelésnek bizonyítottan számos pozitív hatása van, különösen a mentális egészségre. Az öleléseket bátorítani kellene, nem pedig lebeszélni róla” – írta az egyik hozzászóló. A táblák ráirányították a figyelmet Dunedin városára, amely Új-Zéland déli szigetének második legnagyobb városa, mintegy 135 ezer lakossal. Dunedin általában nem szerepel a kötelező látnivalók listáján, pedig gyönyörű történelmi épületei és festői kikötője van – jegyzi meg a DPA, idézi az Agerpres.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?