Daciával furikázik Bukarestben a Ferrari vállalat multimilliárdos társtulajdonosa

A 78 éves Piero Ferrari vagyonát 6,3 milliárd euróra becsülik, Olaszországban él, de mivel párja a 31 éves Romina Gingașu romániai, gyakran látogatnak ide. Amikor felesége  szülőhazájába érkezik, a milliárdos szeretne elszakadni a Ferraritól, ezért vásárolt egy Daciát, amivel Bukarestben közlekedik. Igaz, nem ő vezeti, sofőrje van. A gyakori bukaresti látogatásai során Piero Ferrari kialakította benyomását Romániáról, amelyet a Digi FM-nek adott interjúban osztott meg.

Fotó: Piero Ferrari Facebook oldala
„Kedvenc helyem? Több is van. Annyi jó étterem van, annyi jó hely, ahol a szabadidőnket tölthetjük, romániai barátainkkall. Szép hétvégéket töltünk itt” – részletezte.
Romina Gingașu arról beszélt, hogyan találkozott Piero Ferrarival: „Pieróval akkor találkoztam, amikor Monte-Carlóban éltem és a Bombardier-nél dolgoztam, magánrepülőgépeket árultam. Nem 27 éves voltam, ahogy a sajtóban írják, hanem 24. Miután befejeztem a Katonai Műszaki Akadémiát, ahol eléggé férfias volt a környezet, egyértelmű volt, hogy nem fogok hazamenni, hogy szerelmes legyek és gyerekeket szüljek. Azt mondta, azért választott idősebb párt, mert erős személyisége van, és erre volt szüksége. Arról is beszélt, a milliárdos óvatosan költekezik.

Teljesen normális család vagyunk. Láttam, hogy Bahreinben is volt egy megjegyzés a ruhámmal kapcsolatban. Az egy H&M ruha volt. Szóval mi egy nagyon normális család vagyunk” – szögezte le a fiatalasszony.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?