Történelmi pillanatnak volt tanúja a sepsiszentgyörgyi Orfeum közönsége szombat este: a Mindformers szervezésében megtartott teltházas pódiumbeszélgetésen most először ült le egymás mellé Erdély két legnagyobb sportlegendája, a négyszeres olimpiai bajnok tornász Szabó Kati és a BEK-győztes labdarúgó, sikeredző Bölöni László.

Bár mindketten évtizedek óta Franciaországban élnek, és pontosan követték egymás pályafutását, személyesen még sosem találkoztak. A Fazakas Annamária és Szép Zoltán által vezetett közvetlen, humortól és emlékektől átszőtt esten nemcsak a sporttörténeti mérföldkövek, hanem a sikerek mögött meghúzódó kemény áldozatok is felszínre kerültek.

A beszélgetés felütéseként a marosvásárhelyi származású énekes-színésznő, Keresztes Ildikó videóüzenetét játszották be, aki maga is tornászként kezdte pályafutását. Felidézte: Bölöni Laci volt a legszebb fiú a városban, Szabó Kati pedig igazi ikon, majd jó egészséget és további sikereket kívánt a két legendának.

Óvodás a tornateremben, jótanuló a focipályán

A két életút kezdete különös párhuzamokat és éles kontrasztokat mutatott. Szabó Kati alig 4-5 évesen került el Zágonból Onești-be, miután mozgékonyságára, hiperaktivitására felfigyeltek. „Azt sem tudtam, mi az a torna, Zágonban még játék volt az élet” – emlékezett vissza Kati, aki 12 évesen már felnőtt bajnokságot nyert Lyonban. Különösen kedves emléke a budapesti verseny, ahol csárdásra mutatta be talajgyakorlatát: „Ott volt a családom, első alkalommal láttak élőben versenyezni. Úgy éreztem, szinte húz felfelé a szurkolásuk, még többet akartam mutatni.”

Bölöni László 12 évesen elmondása szerint azt sem tudta pontosan, hányan játsszanak egy futballcsapatban. Bár kosarazott, hokizott és tornászott is – utóbbit viccesen zárta, amikor egy talajgyakorlat során leszakadt róla a fehér nadrág –, a vágya mindig a futball volt. Jó tanulóként megkapta a szülői engedélyt a sportolásra, és míg Kati 20 évesen visszavonult a versenyzéstől, Bölöni közel 40 éves koráig aktívan futballozott.

A Steaua-csapda és a Déván töltött katonás évek

A beilleszkedés a profi sportba egyik szereplőnek sem volt zökkenőmentes. Bölöni felidézte, hogy marosvásárhelyiként eredetileg egyáltalán nem szerette a Steauát, amely a belügyminisztérium kedvenc csapata volt, a marosvásárhelyi pedig a „mostohagyermek”. Amikor megpróbálták meggyőzni az átigazolásról, hat olyan kemény feltételt szabott, amelyekről biztosra vette, hogy visszautasítják. A bukaresti klub azonban meglepetésre mindent elfogadott. „Életem legjobb döntése volt” – mondta Bölöni, kiemelve a többnemzetiségű csapat összetartását. A Jenei Imrével való közös munkáról elmesélte: a pályán és egymás közt magyarul beszéltek, ám amikor heti rendszerességgel megjelent Ceaușescu vagy a belügyminiszter, azonnal átváltottak románra és a hivatalos magázódásra.

Szabó Kati számára a Déván töltött évek jelentették a legkeményebb időszakot, ahol napi 7-8 órás edzésekkel telt a nap. „A torna munka volt, és arra törekedtem, hogy a lehető legjobban végezzem el. Olyan volt, mint a katonaságban, de fegyelem nélkül nem ment volna” – fogalmazott. Károlyi Béla edzőről megjegyezte: „Soha nem beszélt magyarul velem, csak akkor, amikor az édesanyám meglátogatott.”

A szigorú diéta és a folyamatos éhségküzdelem végigkísérte Kati gyerekkorát: „Cukrászdába nem mehettünk, de ha néha kiengedtek bennünket, két óra alatt képesek voltunk öt kilót hízni, az összes sütit végigettük.” Kedvence a mai napig a szavarin.

Világhír, stoplizsírozás és az elengedhetetlen áldozat

Az 1984-es Los Angeles-i olimpián négy aranyérmet szerző Szabó Kati őszintén beszélt a győzelem terhéről: „A második helyet sosem szerettem. Zágon messze volt Los Angelestől, de lélekben mindig velem volt a családom. 16 évesen fel sem fogtam igazán a világhírt. Nyerés után csak arra gondoltam: nehéz volt, sikerült, de holnaptól újra kell kezdeni.”

Bölöni László a nagy meccsek – köztük a BEK-döntő – előtti rituáléiról mesélt. A lámpalázat babonás felkészüléssel kezelte: a stoplik ellenőrzése, a cipőtisztítás, a zsírozás, az imádság és az olvasás hozta meg számára a belső nyugalmat. „Az izgalom addig tartott, amíg a bíró el nem indította a játékot. Onnantól már száz százalékosan a feladatra kellett koncentrálni.”

Mindkét legendás sportoló egyetértett abban, hogy a tehetség önmagában kevés. Bölöni kiemelte: „A legfontosabb a győzni akarás. Voltak nálam tehetségesebb játékosok is, de az akaraterő hozza a kitartást, a kitartó munka pedig az eredményt. Most is, ha elültetem a levendulát vagy megkapálom a szőlőt, úgy csinálom, ahogy a nagykönyvben meg van írva, mert elégedett akarok lenni a munkámmal.” Hozzátette, a siker komoly áldozatokat követelt a családtól is: színésznő felesége a külföldi költözések miatt feladta színházi karrierjét.

Nyelvi zűrzavar és az otthoni gyökerek

A beszélgetés végén kötetlenebb témák kerültek terítékre. A külföldi élet és a pályafutás során előforduló feszültségek kapcsán Bölöni elárulta: külföldön mindig magyarul szidta a játékvezetőket, így úszott meg egy komolyabb eltiltást is, mivel a fegyelmi bizottság nem értette a felvételeken elhangzottakat. Szabó Kati pedig nevetve idézte fel, hogy a felfokozott edzéshelyzetekben gyakran teljesen összekeverte a nyelveket.

Bár mindketten évtizedek óta Franciaországban élnek – Laci a beszélgetés során meg is hívta Katit a franciaországi otthonába –, abban egyetértettek, hogy nekik Erdély jelenti a valódi hazaérkezést. Ahogy Bölöni fogalmazott, a Franciaország, Budapest és Marosvásárhely alkotta háromszögben utazva mindig nehéz szívvel takarja le a bútorokat az indulás előtt.

Az emlékezetes est zárásaként a vendégek ajándékokat cseréltek: Bölöni László egy futballabdát kapott, ő pedig Szabó Katit kedvenc süteményével, egy szavarinnal lepte meg.