A szakemberek szerint itt az ideje, hogy nagyobb hatékonyságú védőmaszkokat viseljünk

A koronavírus új, fertőzőbb variánsainak terjedése miatt a szakemberek azon a véleményen vannak, hogy ideje lenne megfontolni, hogy az emberek vagy egy jó minőségű orvosi maszkot, vagy pedig két maszkot – egy sebészetit és egy textilből készültet – viseljenek egyszerre, számol be az AFP az ednh.news portálon megjelent cikkben.

A tudósok egy jó ideje egyetértenek abban, hogy a koronavírus a felületek érintése révén kisebb, a levegő útján viszont annál nagyobb mértékben terjed. Egyre számosabb a bizonyíték arra, hogy a lélegzéskor és beszédkor kibocsátott részecskék több méternyi távolságokra eljutnak a levegőben, és ez jelenti a fertőzés legfőbb forrását.

Rögzítés és szűrés

Az új mutációknak, mint például a brit, B.1.1.7-es jelzésű variánsnak sokkal nagyobb a fertőzőképessége, így kisebb mennyiségű vírus is kiváltja a COVID-19 betegséget, mint a jelenleg elterjedtebb variáns esetében.

Fotó: Adobe Stock

Annak idején, amikor a hatóságok első alkalommal tettek arra javaslatot, hogy az emberek fedjék le orrukat, szájukat, a rendelkezésre álló megfelelő minőségű védőmaszkok raktáron levő mennyisége igencsak korlátozott volt, így a lakosságot arra bátorították, hogy otthon készítsenek maszkot maguknak pólókból, kendőkből. Ezek azonban nem igazán felelnek meg a célnak.

Linsey Marr, a Virginia Tech építészmérnök tanára, aki a betegségek légi úton való terjedését kutatja, így nyilatkozott az AFP-nek: „Egy védőmaszk hatékonysága két dologtól függ: a szűrési képességtől és a rögzítéstől. A jó szűrőképesség távol tartja a lehető legtöbb részecskét, a jó rögzítés pedig biztosítja azt, hogy a maszk két oldalán nem áramlik ki-be a levegő, és vele együtt a vírusok.” A nem megfelelő rögzítésből származó kis rés is akár 50%-kal csökkentheti a maszkviselés hatékonyságát, tette hozzá.

A legjobb részecskeszűrő anyagok között van a nem szőtt polipropilén anyag, amelyből az N95 védőmaszkot és a sebészeti maszkokat készítik, illetve a HEPA szűrők. A kelmék közül a sűrűn szőtt pamut felel meg leginkább a célnak, mondta a mérnök.

„Amennyiben vászonból készült maszkot hordanak, olyant válasszanak, amely több rétegből készült; a legideálisabb a zsebes változat, amelybe be lehet helyezni egy jó szűrőképességű anyagot. Vagy lehet két maszkot hordani egyszerre: alul egy sebészeti maszkot, fölül pedig egy textilmaszkot, amit jól rászorítunk az alsóra” – mondta Marr.

Két maszk viselése

A sebészeti maszkok jó szűrőképességű anyagból készülnek, hátrányuk azonban az, hogy elég bők, nem megfelelően rögzíthetők. Ha rájuk helyezünk egy textilmaszkot, az segít az oldalakat megfelelően rögzíteni, így csökken a levegő kiáramlása.

Egy plusz réteg hozzáadása javít a szűrőképességen: ha egy réteg a részecskék 50%-át felfogja, akkor a két réteggel a szűrés 75%-os lesz.

„Nem javasoljuk azonban egyszerre kettőnél több védőmaszk viselését. A több réteg hatékonysága csökken, a légzés pedig nehézzé válhat. Könnyű kell hogy legyen a légzés a maszk alatt, ellenkező esetben a levegő nagyobb valószínűséggel távozik a maszk oldalainál keletkező réseken” – fűzte hozzá Marr.

Az orra simítható fémszál hozzásegít a maszk megfelelő rögzítéséhez, és ugyancsak jobban lehet rögzíteni a tarkónál megkötött maszkokat is, szemben azokkal, amelyeket a fül mögé kell akasztani. A kereskedelemben már lehet kapni olyan kötőket, amelyekkel a sebészeti maszkokat a tarkónál lehet rögzíteni.

„A maszk akkor van helyesen rögzítve, ha belégzéskor közelít az arcunkhoz, kilégzéskor pedig, ha a kezünket a két oldalához tartjuk, nem érzünk kiáramló levegőt” – mondta Linsey Marr.

Orvosi védőmaszkok

Egy másik opció, ha N95 típusú védőmaszkot, vagy ennek megfelelőit - KN95, FFP2, stb. - használunk. „Mindezek hasonló szintű szűrést biztosítanak, mindkét irányban” – jelentette ki Ranu Dhillon, a Harvard egyetem orvosi fakultásának tanára, a Brigham and Women Hospital orvosa.

Dhillon már tavaly tavasszal hangoztatta a jobb minőségű maszkok használatának szükségességét, és most csalódott, mert az embereket még mindig nem világosították fel ezek használatának eredményességéről. A hatóságok sem tettek összehangolt lépéseket ezen maszkok tömeggyártása érdekében, mutat rá az orvos.

Bár az igaz, hogy az egészségügyi személyzetet évente tesztelik a védőmaszkok helyes használatát illetően, Dhillon szerint ez nem jelentene nagy akadályt. „A lakosságot is meg lehet tanítani, hogyan rögzítsen egy védőmaszkot, ha nem is 100 százalékban tökéletesen, de legalább úgy, hogy az hatékonyabb legyen” – véli.

A védőmaszk használata megszokott dolog lesz a jövőben?

Donald Milton, a Marylandi Egyetem környezeti higiéné tanára szerint zárt terekben a vírus ugyanúgy terjed, mint a cigarettafüst, és ugyanúgy belélegezhetjük. A szellőztetés természetesen segít, de ha egy személy a szellőzőnyílás és a kilélegző személy között helyezkedik el, a vírus eljut hozzá, emiatt fontos egy jó minőségű maszk – magyarázta.

Milton és Dhillon reménykedik abban, hogy Joe Biden elnök közigazgatása alatt az általuk megfogalmazott érveket figyelembe veszik, és hamarosan kidolgoznak egy erre irányuló politikát. A CNN pedig a közelmúltban arról számolt be, hogy az Egyesült Államok kormánya elkezdte a védőmaszkok hatékonyságát biztosító első hivatalos normatívák kidolgozását.

Milton több más, az influenza tanulmányozásával foglalkozó tudóssal együtt már a koronavírus-pandémia előtt arra a következtetésre jutott, hogy a grippé vírusát is a beszéd és kilégzés során távozó csepprészecskék terjesztik inkább, és az eddigi hiedelemmel ellentétben a tüsszentésnek, köhögésnek kisebb a szerepe a vírus terjesztésében, mint ahogyan a felületek érintése révén sem olyan nagy a terjedési kockázat.

Megállapításaik akkoriban vitát váltottak ki, a COVID-19 megjelenésével azonban ismét előtérbe kerültek ezek a kutatások – ez pedig azt jelenti, hogy a védőmaszk használata ezután megszokott dologgá válhat az influenzajárványok idején, még hosszú idővel a pandémia megszűnése után is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?