Darwin és Newton közelében helyezik végső nyugalomra Stephen Hawkingot

Cambridge-ben helyezik végső nyugalomra március 31-én a múlt héten elhunyt világhírű elméleti fizikust, Stephen Hawkingot, Darwin és Newton közelében.

A St.Mary-templomban tartandó gyászszertartásra a rokonok és a barátok mellett a tudós egykori kollégáit is meghívták.

A templom annak az épületnek a közelében van, ahol Hawking több mint ötven éven át tudományos tevékenységét végezte. A család ezért döntött úgy, hogy abban a városban vesznek végső búcsút a tudóstól, amelyet nagyon szeretett. Kozmológiai-asztrofizikai tanulmányait is Cambridge-ben folytatta, 1966-ban szerzett doktori fokozatot.

A világhírű brit elméleti fizikus 76 évesen, múlt szerdán hunyt el cambridge-i házában. Korunk egyik legnagyobb elméjeként, az „asztrofizika popsztárjaként” is emlegetették a tudóst. Az egyetemi évek alatt gyógyíthatatlan betegséget, amiotrófiás laterálszklerózist diagnosztizáltak nála, amely a mozgató idegpályák elsorvadásához vezetett. A bénulás elhatalmasodása után fej- és szemmozdulatokkal vezérelhetővé tett beszédszintetizátor segítségével tudta már csak megosztani gondolatait másokkal.

Bár az orvosok rövid időt jósoltak neki, több mint öt évtizedet élt együtt betegségével, amely testi állapotát lerontotta, de elméjét nem.

Hawking számos kitüntetés birtokosa volt. Harminckét évesen lett a brit Királyi Akadémia tagja, harminchét évesen pedig megkapta Cambridge-ben a matematika tanszék Lucas-professzori, tanszékvezetői posztját, amelyet Newton is betöltött. 2009-ben nyugdíjba vonult, de professor emeritusként folytatta munkáját a Cambridge-i Egyetemen, a relativitáselmélettel és gravitációval foglalkozó csoportot vezette.

Kapcsolódók

Kimaradt?