Hét tipp a jó alvásért

Mivel is ünnepelhetné meg jobban az alvás világnapját, mint azzal, hogy alszik egy jót? Számos kutatás bizonyította már, milyen fontos a pihentető alvás egészségünk és életminőségünk szempontjából. Éppen ezért nem mindegy jól alszunk-e. Összeszedtünk néhány tippet, hogy jól aludjon és kipihenten ébredjen.

A hálószoba legyen a pihenésé

Igyekezzünk úgy berendezni, hogy az teljes mértékben a kényelmünket szolgálja: puha párnák, meleg takaró, kényelmes matrac. Manapság már sok esetben dolgozhatunk otthonról, ezt semmiképpen se a hálóban tegyük. Próbáljuk élesen elválasztani a munka és a pihenés helyszínét az otthonunkban, ezért ne vigyük a hálóba a laptopot. Ha filmet számítógépről szoktuk nézni, azt nézzük a nappaliban, és ha elálmosodtunk vonuljunk át a hálószobába.

Telefon nélkül is lehet aludni

Ahogy a laptop, tévé, úgy a telefonok, a közösségi média is maradjon a hálószobán kívül. Kutatások bizonyítják, hogy nyugtalanabbul alszunk, ha a telefon mellettünk van. Vásároljunk egy ébresztőórát, állítsuk be és ébredjünk annak a hangjára, az elektronikai kütyük pedig maradjanak a hálószobán kívül.

Fontos a környezet

A jó alváshoz fontos, hogy ne fázzunk és ne is legyen melegünk közben, a legideálisabb a 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet. Fontos, hogy a szobában sötét legyen, csak akkor tudunk megfelelően aludni, ha nincs semmi zavaró fényforrás. Húzzuk be a sötétítőt teljesen vagy használjunk szemmaszkot, hogy teljes sötétségben aludjunk.

Teremtsünk rendet

A nyugodt alvást a rendezett környezet is elősegíti. Persze nem kell lefekvés előtt nagytakarításba kezdeni, csak tegyünk néhány dolgot a helyére: a szennyesruha mehet a szennyestartóba, az éjjeliszekrényen maradt papír zsebkendő a kukába, csupán öt perc alatt rendezetté tehetjük alvásterünket. Igyekezzünk nem felzaklatni magunkat lefekvés előtt. Ne ilyenkor vitassuk meg párunkkal a legnagyobb problémáinkat, hiszen általában már fáradtak vagyunk a komoly döntésekhez, a jó alvás érdekében is jobb kerülni a veszekedést ilyenkor.

Étellel-itallal csak óvatosan

Lefekvés előtt két órával lehetőleg ne együnk és ne igyunk olyat, ami megterheli a gyomrunkat. Tévhit, hogy az alkohol segít az elalvásban, ahogyan a kávé, kóla, fekete és zöld teák fogyasztása sem ajánlott lefekvés előtt. Ne együnk elalvás előtt nehéz ételeket, hiszen amíg a szervezetünk emészt, mi nyugtalanabbul alszunk.

Dohányzás

A cigarettázás akadályozza az elalvást és a pihentető alvást is, mivel ez idő alatt a dohányzók elvonási tünetektől szenvednek. Lefekvés előtt nem ajánlott dohányozni, hiszen a nikotin felpörgeti a szervezetet.

Intenzív sport

Ha este szeretünk edzeni, azt igyekezzük minél korábban elvégezni. Az intenzív sport után szervezetünknek időre van szüksége, hogy megnyugodjon.

Kapcsolódók

Kimaradt?