Megkezdte munkáját a kínai robotorvos

Megkezdte “gyakornoki” idejét a mesterséges intelligenciával (MI) felvértezett orvosasszisztens Kína Anhuj tartományának egyik kórházában.

Az MI orvosasszisztens nevet viselő rendszer meghallgatja az orvosok diagnózisait és automatikusan elkészíti az esetjelentéshez szükséges elektronikus dokumentumokat. Hu Csing-jün, a Suangkangi Egészségügyi Központ igazgatója szerint a szerkezet képes gyorsan áttekinteni a páciensek eseteit és a hasonló esetek adatai alapján gyógyszereket javasolni, receptet írni.

A rendszert a sencseni iFlytek cég fejlesztette ki a Csinghua Egyetemmel együttműködve. A cég orvosi robotja sikerrel, magas pontszámmal teljesítette a kínai orvosi vizsgát, mely az orvosi engedélyhez szükséges.

Ez volt a világ első robotja, amely átment valamely ország orvosi vizsgáján. A cég szerint a doktorasszisztens fejlesztésekor optimalizálták a robottechnológiát, intelligens hangfunkcióval és tanulási képességekkel látták el. Jelenleg a rendszer diagnózisjelentéseihez és receptjeihez továbbra is szükség van egy orvos jóváhagyására.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?