A dress code ellen kampányol egy színésznő a Berlinálén

Tornacipőben fog tiltakozni az öltözködési szabályok ellen a Berlinálén Anna Brüggemann német színésznő-forgatókönyvíró.

A Niemands Puppe (Senki sem bábu) nevet viselő kezdeményezésével Brüggemann kimondatlanul is a filmes esemény öltözködési szabályai ellen tiltakozik.Úgy véli: sok nőben gyűlik a harag amiatt, hogy mindig engedelmeskedniük kell egy kimondatlan dress code-nak. „Azt mondják, sok pénzbe kerül, és sok időbe telik, miközben ezalatt a férfiak megkötik a jobb üzleteket, és több pénz is áll a rendelkezésükre” – fogalmazott.

Az elsősorban tévéfilmekben és filmsorozatokban feltűnt Brüggemann, aki 2014-ben Ezüst Medvét nyert a Kreuzweg című film forgatókönyvéért, a #MeToo kampány keretében arra szólította fel a résztvevőket a Facebook közösségi oldalon, hogy a Berlinálén tiltakozzanak a ruhaviseletben megjelenő klasszikus szerepek ellen, és öltözzenek inkább saját belátásuk szerint.

Hozzátette: nem akarja, hogy felhívását egyfajta negatív divatdiktálásnak tekintsék, hiszen vannak olyan nők, akik éppen estélyiben és magas sarkúban érzik jól magukat. „Én viszont egy tornacipős nő vagyok, és úgy is fogok érkezni. Vagy vannak nők, akik hihetetlenül jól néznek ki cowboycsizmában és farmerben. És nekik is ott kellene lenniük” – mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?