Megiszik napi három csésze kávét? Jó hírünk van

A naponta három csésze kávét fogyasztó embereknél alacsonyabb a korai halálozás és a szívbetegség kialakulásának kockázata, mint a nem kávézó társaiknál – állapították meg brit kutatók.

A több mint kétszáz korábbi tanulmány eredményeire épülő vizsgálat során az is kiderült, hogy a kávéfogyasztás a diabétesz, a májbetegség, az időskori elbutulás (demencia) és bizonyos ráktípusok kialakulásának alacsonyabb kockázatával is összefügg.

A szakemberek szerint napi három csésze kávé elfogyasztása van a legjobb hatással az egészségre, kivéve az állapotos vagy a csonttörésre fokozottan hajlamos nők esetében. Naponta több mint három csészényi kávé elfogyasztása sem káros, ám a jótékony hatás ekkor már kevésbé szembetűnő.

Az angliai Southamptoni Egyetem közegészségügyi szakértőjeként dolgozó Robin Poole és kollégái különböző országokra kiterjedő 201 megfigyeléses, valamint 17 klinikai vizsgálaton alapuló tanulmány eredményeit összegezték.

A British Medical Journal (BMJ) című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmányuk összefüggést mutatott a mindenfajta okból, köztük a szívbetegség miatt bekövetkező halálozás, a prosztatarák, a méhbelhártya rák (endometriális rák), a bőr- és a májrák, a májzsugor (cirrózis), a 2-es típusú cukorbetegség, az epekő, a köszvény kialakulásának alacsonyabb kockázata és a rendszeres kávéfogyasztás között.

A kutatók elismerték, hogy mivel a tanulmányuk nagy részt megfigyeléses adatokra támaszkodik, ezért nem lehet biztos ok-okozati következtetéseket levonni belőle, ugyanakkor hozzátették, hogy vizsgálatuk alátámasztja közelmúltbeli tanulmányok eredményeit a kávéfogyasztás hatásairól.

Kapcsolódók

Kimaradt?