Jövőben érkezik a Samsung hajlítható képernyője

Hivatalos bejelentést tett a Samsung, pár órával az új iPhone bemutatása előtt: jövőben érkezik az első hajlított képernyős készülék a dél-koreai cég részéről.

Koh Dong-jin, a Samsung mobilkommunikációs üzletágának vezetője sajtótájékoztatón jelentette be: a következő Galaxy Note – a kilencedik – már hajlítható képernyőt kap. Még van néhány akadály, de ha a tömegtermelés elindul, akkor a Note 9 már ezzel a technológiával készül – derült ki.

A Samsung már 2013-ban bemutatta a Youm nevű hajlítható kijelzőjét, azóta folyamatosan érkeznek pletykák a nagy áttörésről.

A sajtótájékoztatón kiderült az is, a Samsung egy házi mesterséges intelligencia-vezérlőt fejleszt a Harman gyártójával közösen. A céget tavaly vásárolta fel a Samsung, hogy támogassa a hálózatra kapcsolt autók fejlesztését.

Kapcsolódók

Kimaradt?