Erős mezőnyben is helytálltak a BBTE-s diákok a Harvard Egyetem esettanulmány versenyén

Április 22-én zajlott a Harvard Egyetemen szervezett nemzetközi esettanulmány verseny, a Harvard International Consulting Competition döntő fordulójája, melyen a selejtező forduló eredményei alapján a továbbjutó 24 egyetemi csapat között a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet ötfős csapata is részt vehetett.

A döntőben a csapatok feladata a Shiseido japán kozmetikai vállalat globális növekedési stratégiájának kidolgozása volt, melyet egy vállalati képviselőkből álló szakmai zsűri előtt kellett bemutassanak.

A verseny döntőjére a Harvard Egyetem kampuszának közelében található Sheraton Commander Hotelben került sor. A döntőre kijutó csapatok többsége neves észak-amerikai egyetemek képviseletében érkezett, a néhány további ázsiai csapat mellett Európát intézetünk csapata képviselte a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem színeiben.

A csapat tagjai Éltes Rita (Menedzsment, 2. év), Géger Gyopár (Marketing, 2. év), Kelemen Kincső (Gazdasági informatika, 1. év), Deák Péter (Gazdasági informatika, 2. év) és Szabó Norbert (Pénzügy és bank, 2. év) voltak. A csapattagok mindannyian a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos hallgatói, valamint a Gazdasági Tanácsadó Klub (GTK) szakkollégium tagjai. A csapat felkészítő tanárai dr. Szász Levente, dr. Györfy Lehel és drd. Rácz Béla-Gergely voltak.

A verseny az esettanulmány témáját adó vállalat vezetőjének (Vidur Bhandari, senior vice president, Shiseido) előadásával kezdődött, melyet a versenyző csapatok prezentációja követett négy, egyenként hat csapatos csoportban, melyből egy-egy csapat jutott tovább a verseny négycsapatos nagydöntőjébe. A világ vezető egyetemeinek csapatával együtt versenyző kolozsvári csapat tisztességgel helytállt a rendkívül erős mezőnyben, a döntőbejutás azonban nem sikerült.

A verseny nagydöntőjének végeredménye:

I. hely: New York University, Stern School of Business
II. hely: Rice University, Texas
III. hely: Stanford University
IV. hely: Columbia University

Kapcsolódók

Kimaradt?