Aszteroidáról lelógó toronyépületet építenének

Egyelőre nem megvalósítható, de hajmeresztő ötlettel állt elő egy amerikai tervezőiroda. Aszteroidáról lelógó toronyépületet építenének.

Nevezhetnénk felhőkarcolónak, de ebben az esetben fordított a logika, és nem a földről felfelé terjesztkedő, felhőket elérő épületről beszélünk. A New York-i Clouds Architecture Office által megálmodott Analemma Torony egy olyan aszteroidán lógna, amely a Föld körül kering.

Ehhez előbb "befognának" egy aszteroidát, majd beállítanák, hogy a Föld forgásával megfelelő irányban mozogjon. Egy nyolcast írna le a mozgásával úgy, hogy New Yorkból indulva elhaladna Havanna, Atlanta és Panamaváros fölött is.

Köteleket erősítenének hozzá, onnan lógna le az épület. Az aszteroida ötvenezer kilométer magasan mozogna, a kötelek 32 ezer méterig tartanának, és onnan kezdődne az épület.

Ennek a legfelső része a temetkezéseknek adna helyet, az alatta levő rész ereklyetartónak szolgálna, alább volnának a vallási rituálékhoz teret adó emeletek, majd az emlékművek – ha jól értjük a tervet. Ez alatt, 8 ezer méter magasságtól kezdődnének a lakások, alattuk a mezőgazdasági részleg, még alább az üzleti és kereskedelmi irodák. A legalsó részen az átszállási, étkezési, ásárlási és szórakozási lehetőségeket biztosítanák.

Kapcsolódók

Kimaradt?