A németeknél betiltanák a reklámblokkolókat

Tavaly a szövetségi tartományoknak és a német államnak köszönhetően felmerült, hogy drasztikus megoldásként egyszerűen betiltják Németországban a hirdetésblokkoló programokat. A kérdésben azóta is komoly vita van a felek között.

A Német Kalózpárt elutasította ezt a lehetőséget és korábban egy szakvélemény is született, amely kimondta, hogy az elképzelés gyakorlati megvalósítása alkotmánybírósági szempontból meglehetősen aggályos lenne. A kiadók ennek ellenére ragaszkodnak a felvetésükhöz. Érvelésük szerint a hirdetések is tartalmi információk, amelyek ugyanúgy a sajtószabadság hatálya alá tartoznak. Ők a teljes tiltás mellett vannak, ennek alapján minden olyan személy, aki ilyen szoftvert használna, gyakorlatilag bűncselekményt követne el.

A kiadók ezenkívül azt is felhozták érvként, hogy azért van szükség törvényi tiltásra, mert a reklámblokkolók ellen gyakorlatilag nincsenek hatékony műszaki megoldások.

Az Adblock Plust fejlesztő Eyeo GmbH - mely egyébként kvázi védelmi pénzt szed a blokkolás feloldásáért - viszont úgy vélte, hogy a hirdetésblokkolók lehetővé teszik, hogy a felhasználók érvényesítsék érdekeiket a túlzottan zaklató ajánlatokkal szemben. Szerintük azok fontos védelmet jelentenek a biztonsági kockázatokkal szemben és megakadályozzák az internetezők online követését is – írja az sg.hu.

Kapcsolódók

Kimaradt?