Dobja a Nexus nevet a Google

Nagy változást tervez a Google a Nexus-vonallal, ezért a márkanévtől is megválik - állítják az Android Central forrásai.

Az eddigi Nexus-készülékek hátulján mindig a Nexus-logó, valamint annak a cégnek a logója szerepelt, amely gyártotta, a jövőben ez nem így lesz: a Nexus jele helyett maga a Google logója szerepelhet a telefongyártók logója mellett.

A megújulás hírét már korábban is megszellőztették, a Google vezérigazgatója, Sundar Pichai elmondta például, hogy a cég a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyez majd a formatervre. Nem csak külsőleg, de szoftveres téren is nagy változásokra lehet számítani.

Az újabb információk alapján valószínűleg megújult ikonkészletre, animációkra, valamint a friss külsőbe öltöztetett navigációs gombokra lehet számítani. Az Android egy olyan kiadását futtathatják majd az új mobilok, amely felhasználó felület terén több fejlesztést is tartalmaz majd. Például egyedi navigációs gombokat, és az Androidtól eltérő színsémákat.

Két okostelefon is megjelenhet hamarosan, a nagyobb méretűt Marlin, a kompaktabb kialakításút pedig Sailfish kódnéven emlegetik – írja az Origo.

Kapcsolódók

Kimaradt?