Már 25 éves a mindenki számára elérhető internet

25 éve vált elérhetővé a nyilvánosság számára is a World Wide Web (www), Tim Berners-Lee-nek köszönhetően.

A világ első weboldala már 1990-ben elkészült, a világhálót csak 1991 augusztusában állították az emberiség szolgálatába, azóta böngészhetnek mások is a weben a CERN (Európai Részecskefizikai Kutatóintézet) kutatóin kívül.

A hipertext-alapú hálózatot, a www-t még 1989-ben álmodta meg, és elkészítette a világ első weblapját is a CERN kutatóinak. Az ehhez szükséges webszervert egy NeXT számítógépen állította fel, ezen készült az első primitív böngésző is. A számítógép még mindig a CERN-ben van, és egy ráaggatott piros tintával írt cetli utal a múltra: Ez a gép egy szerver. Ne kapcsold ki!

1993-ban a CERN vezetői közölték, hogy a web bárki számára ingyenes lesz. Következő év végére már tízezer szerver volt szerte a világon, és 10 millió felhasználó csatlakozott a webre. 2015-ben már több mint 4,73 milliárd weboldalt indexeltek, és akkor még nem is beszéltünk a láthatatlan webről, amelyről úgy tartják: akár ötszázszor akkora lehet, mint a felszínen elérhető, látható web – írja az Origo.

Kimaradt?