Mától pluszba terheljük a bolygónkat

Idén a mai napon jött el a túlfogyasztás világnapja. Mindazzal, amit holnaptól év végéig fogyasztunk, már a bolygó tartalékait éljük föl.

Az ezredforduló óta mintegy három hónapot rövidült az idő, ami alatt az emberiség feléli a Föld egy évre szánt, megújulni képes erőforrásait. Ha a Föld egy gyümölcsös lenne, akkor a mai napig a gyümölcsöket ettük, holnaptól viszont elkezdjük kivágni a fákat és azokat esszük majd meg. Az emberiség jelenlegi életmódjának fenntartásához 1,6 bolygóra lenne szükségünk, de a legrosszabbul akkor járnánk, ha a luxemburgi fogyasztási ütem lenne általános, hiszen akkor 15 Föld sem lenne elég számunkra évente.

A Global Footprint Network adatai szerint a mai napra, augusztus 8-ra az emberiség a Föld egész évre elegendő erőforrását elhasználta. Mindez azért lehetséges, mert több szén-dioxidot bocsátunk a légkörbe, mint amennyit az óceánok és erdők képesek felszívni, nagyobb léptékben halászunk és gyorsabban irtjuk ki az erdőségeket, mint ahogyan azok újratermelődhetnének, újranőhetnének – írja piacesprofit.hu.

Akadnak olyan országok, amelyek igényei messze meghaladják természeti erőforrásaikat, így import segítségével elégítik ki igényeiket. Japánnak több mint hétszeresen, Katarnak hatszorosan, Svájcnak pedig több mint négyszeresen haladja meg fogyasztása a saját területén fellelhető erőforrásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?