A Föld éves erőforrásait idén még gyorsabban éltük fel

Az idén minden eddiginél hamarabb, már augusztus 13-án elérkezett a túlfogyasztás napja: 2015-ben alig több mint hét hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.

A Global Footprint Network 2003 óta évről évre összehasonlítja a természeti erőforrások megújulóképességét az emberiség erőforrásigényével, vagyis ökológiai lábnyomával. A nemzetközi túlfogyasztás napja minden évben az a nap, amikor a két érték találkozik, vagyis amikortól már a bolygó megújulóképességén felül fogyasztunk - olvasható a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezetének közleményében. 

Az elmúlt több mint tíz évben a túlfogyasztás világnapja két hónappal előrébb, kora októberről augusztus elejére került. Bolygónk tartalékainak felélése és a természeti rendszerek kizsigerelése miatt egyre súlyosbodó problémákkal kell megküzdenünk, ilyen a talajerózió, a fokozódó szárazság és ivóvízhiány, vagy a fajok sokszínűségének csökkenése. Az éghajlatváltozás - amelyet a légkör egyensúlyának felborításával idézünk elő - pedig csak súlyosbítja és gyorsítja a káros folyamatokat.

A közlemény Mathis Wackernagelt, a Global Footprint Network elnökét és az ökológiai lábnyom fogalmának egyik ötletadóját idézi, aki elmondta: az emberiség szén-dioxid-lábnyoma megduplázódott 1961 és 1973 között, és ezen idő alatt átléptük a fenntarthatóság határát. Azóta is a szén-dioxid az ökológiai lábnyom leggyorsabban növekvő és legjelentősebb komponense. Nem véletlen, hogy az éghajlati rendszer problémái jelentkeznek a legsúlyosabban. "A kibocsátások csökkentését szorgalmazó nemzetközi megállapodás jelentősen előre tudná mozdítani az emberiség ökológiai lábnyomának csökkentését célzó folyamatot" - mondta.

Nagy problémát jelent, hogy a fogyasztásunkhoz és annak ellensúlyozásához is hely kell. Egyre több élelmiszeripari és faipari terméket termelünk, miközben egyre kevesebb az a biológiailag aktív terület, ami megköthetné a szén-dioxidot. "A 2015-ben kibocsátott üvegházhatású gázok elnyeléséhez a Föld erdeinek kétszeresére lenne szükség, miközben egy sor másik igény, például az élelmiszerek termelése is verseng a területért" - mondta Wackernagel.

Ha 30 százalékkal csökkentenénk az emberiség szén-dioxid-kibocsátását, a globális túlfogyasztás napja egy hónappal is eltolódhatna. 2030-ban már akár szeptember 16-ig is kitolható lenne az időpont. Dánia ugyanebben a mértékben már csökkentette kibocsátását, ugyanakkor a teljes fogyasztásának biztosításához - globálisan kivetítve - ezzel együtt is 2,85 Földre lenne szükség - áll a tájékoztatóban.

A decemberi párizsi klímacsúcson (COP21) megszülethet az a nemzetközi éghajlatvédelmi megállapodás, amely gátat szabhat a mértéktelen kibocsátásnak és a globális felmelegedés gyorsuló ütemének. A cél, hogy 2 Celsius fok alatt tartsuk a földi átlaghőmérséklet növekedését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével.

A közös cél elérésének érdekében a világnak 2070-re szinte teljesen fel kell hagynia a fosszilis tüzelőanyagok használatával, és a fejlett országoknak ebben segíteniük kell a fejlődőket. A lehetőségek és a technológia már adott, most a döntéshozókon és a Föld minden lakójának egyéni felelősségvállalásán a sor - áll a WWF Magyarország közleményében.

Kapcsolódók

Kimaradt?