Robot szerzetest üzemeltek be egy buddhista templomban

Peking külvárosában úgy döntöttek egy templom vezetői, hogy egy egyszerű robotot „állítanak szolgálatba”, hogy ezzel is magukhoz vonzzák az embereket.

A több mint ezer éves Longquan templom szerzetesei már korábban világhírt szereztek maguknak azzal, hogy különleges módon vonzódnak a technikához, a technológiához, a szerzetesek közül sokan szereztek PhD-fokozatot különféle természettudományi, műszaki egyetemeken.

Külsős egyetemi szakértők és egy technológiai vállalat segítségével maguk fejlesztették ki az ölében érintőképernyőt tartó, Xian’er nevű, apró (60 cm magas) kis robotot is, mely képes buddhista mantrák éneklésére, hanggal utasítható, illetve egyszerű beszélgetéseket is lehet vele folytatni.

A robot nagyjából húsz alapkérdésre tud válaszolni – a buddhizmusról, illetve a mindennapi életről, és összesen húszféle mozgásra képes kis kerekein.

A szerzetesek már tervezik, hogy hamarosan elkészítenek egy fejlettebb robotot - írja az ITcafé.

Kapcsolódók

Kimaradt?