Hillary Clinton javára cenzúráz a Facebook?

A tartalom szándékos cenzúrázásával vádolja a Facebookot a WikiLeaks csapata, miután a nonprofit szervezet március 16-án tette elérhetővé Hillary Clinton elnökjelölt teljes külügyminiszteri levelezését, de a közösségi portálon akadályozzák ennek terjedését.

A WikiLeaks Twitter-bejegyzése szerint a Facebook korlátozza őket az adatbázis megosztásában, és szerintük ez szándékos cenzúra lehet.

 


 

A Facebook biztonsági hibára hivatkozva nem engedi megosztani az adatbázist, és azt írja, a feltöltő káros tartalmat továbbíthat, ezért a kért művelet nem végrehajtható. A WikiLeaks csapata felszólította őket, hogy ne bújjanak technikai kifogások mögé, és álljanak le a tartalom blokkolásával. A közösségi oldaltól hivatalosan senki nem reagált még a vádakra – írja az Origo.

Megjegyzés: a felvezető szövegben található linket megpróbáltuk posztolni a Facebookon, és sikerrel jártunk.

Az archívum több mint harmincezer, kereshető üzenetből áll 2010 júniustól egészen 2014 augusztusáig, köztük a külügyminiszter munkahelyi levelezése, mivel azt is a privát fiókján keresztül bonyolította le.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?