Negyedszázada jelent meg a világ első weboldala

25 évvel ezelőtt Tim Berners-Lee, az internet atyja bemutatta a világ első weblapját. Az egyszerű, mindössze pár apró formázást tartalmazó oldal azt magyarázta az embereknek, hogyan működik a web, és miként kereshetnek rajta információt.

Az internetet eleinte egyetemi kutatók és intézmények közti információcserére tervezték,végül a mindennapok részévé vált.1990. december 20-án Tim Berners-Lee brit kutató bemutatta a világ első weboldalát a CERN-en (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet), amelynek célja az volt, hogybemutassa az általa 1989-ben megálmodott világháló ötletét, és a hipertext-alapú hálózat működését.

A weboldal azt magyarázta el a kutatóknak, hogyan kereshetnek információkat a weboldalakon, és miként készíthetnek maguk is ilyen lapokat. Ez az egyszerű kis oldal volt az, ami lefektette a mai formában ismert internet alapjait – írja az Origo.

Sajnos az oldal 1991-es, eredeti állapotáról nem maradtak mentések, de az egy évvel későbbi változatot a web fejlesztését felügyelő World Wide Web konzorcium a mai napig őrzi ezen a linken.

2015-ben már több mint 4,73 milliárd weboldalt indexeltek,és akkor még nem is beszéltünk a láthatatlan webről, amelyről úgy tartják: akár ötszázszor akkora lehet, mint a felszínen elérhető, látható web.

Kapcsolódók

Kimaradt?