Érdekes tényre hívja fel figyelmünket egy filológiai kutatás: az ősi nyelvekben nem található szó a kék színre, se a görögben, se a kínaiban, se a japánban, se pedig a héberben. És ha nem létezett szó a színre, az bizonyítékként szolgálhat arra, hogy ezt a színt bizony sokáig nem is látták.

Először William Gladstone kutató figyelt fel 1858-ban arra, hogy az Odüsszeiában teljesen más színeket kapnak a tárgyak: a tenger borsötét, a méz zöld, a vastárgyak és a birkák pedig lilás árnyalatúak. Emiatt kezdte el összeszámolni, hogy az egyes színeket Homérosz hányszor említi: a feketét csaknem kétszázszor, a fehéret mintegy százszor említi, de a többi színre meglepően keveset hivatkozik: a vöröset 15-nél is kevesebbszer, a sárgát és a zöldet pedig tíznél kevesebbszer említi.

Gladstone más ősi görög szövegeket is megvizsgált és meglepve tapasztalta, hogy a kék sehol sem szerepel, mintha a szó nem is létezett volna - mintha a görögök egy színtelen, erősen fémes, fekete-fehér világban éltek volna, amibe néha bevillant egy kis vörös vagy sárga - hangzik el a Radiolab podcast legújabb epizódjában.

Gladstone kutatását egy Lazarus Geiger nevű filológus folytatta: ő az izlandi regéket, a Koránt, ősi kínai történeteket, illetve a Biblia héber nyelvű változatát is megvizsgálta. A hindu védikus szövegekkel kapcsolatban említette azt, hogy ezen szövegek több mint tízezer sor hosszúak és hosszasan foglalkoznak a mennyországgal. Számos leírás olvasható tehát ezekben, amelyek az éggel kapcsolatosak: tudjuk azt, hogy milyen vörös a hajnal, milyen a villámlás, milyenek a felhők, csak éppen egyetlenegy dolgot nem említenek: azt, hogy az ég kék. 

Geiger ezt követően kezdte el vizsgálni, hogy a "kék" szó mikor jelenik meg a nyelvekben és furcsa mintázatot figyelt meg. Minden általa kutatott ősi nyelvben volt szó a feketére és fehérre, vagy a sötétre és a világosra, a következő szó, ami megjelent az általa vizsgált nyelvekben (az ősi szövegek alkotásának időpontjának sorrendjét figyelembe véve), a vörös volt, ezután érkezett a sárga és a zöld (bár ezen kettő sorrendje egyes nyelvekben megcserélődött), az utolsó megjelenő szín pedig a kék volt. (Érdekes módon az egyetlen ősi kultúra, amelynek nyelvében megjelenik a kék, az az egyiptomi volt: egyúttal ők azok, akik tudták, miként kell kék ruhafestéket gyártani.)

A kérdés adja magát: ha nem volt szó a nyelvekben a kék színre, akkoraz emberek nem is látták azt? Azt természetesen nem tudhatjuk, hogy Homérosz szemei mit láttak, csak feltételezéseink lehetnek. Ezekre adhat egyfajta választ a brit Jules Davidoff kultúrpszichológus kutató vizsgálata, aki Namíbiában vizsgálta meg a himba törzset. Ezen törzs nyelvében nincs szó a kékre, illetve nem különböztetik meg egymástól a kék és a zöld színt.

Amikor egy kísérlet során mutattak nekik 11 zöld négyzetet és 1 kéket, a legtöbben nem látták ezek között a különbséget. Akik igen, azoknak sokkal több időre volt szükségük ahhoz, hogy meglássák, mi a "meglepő" a vizsgálandó képen. Ugyanakkor a himba törzs tagjainak sokkal több szava van a zöld szín különféle árnyalataira. Davidoff annyit tudott elmondani ezzel kapcsolatban, hogy véleménye szerint ha nincsen szavunk egy színre és ezzel nem különítjük el fejben a többi színtől, sokkal nehezebb felfogni és azonosítani azt, hogy mi az egyedi benne, hiába látjuk szemünkkel a hullámhosszok közti különbséget.