Itt a második nyugati vakcina: 95 százalékos védettséget ígér a Moderna

A Moderna amerikai gyógyszergyár hétfőn bejelentette, hogy az első eredmények szerint az új koronavírus elleni kísérleti védőoltása 94,5 százalékban bizonyult hatékonynak a széles körű kísérletek során.

A cég a következő hetekben engedélyezteti az illetékes amerikai hatóságnál a szert, és december végéig számításai szerint 20 millió adagot állít elő az mRNA1273 néven ismert vakcinából. 

A múlt héten a német Pfizer és a BioNTech jelentette be, hogy közösen kifejlesztett oltása több mint 90 százalékban hatékony a Covid-19-betegség ellen. „Ez döntő pillanat Covid-19-ellenes vakcinánk fejlesztésében. Január óta üldözzük ezt a vírust, hogy minél több embert tudjunk megvédeni tőle világszerte” - áll Stéphane Bancel, a Moderna főigazgatójának hétfői közleményében.

Az eredményt a klinikai kísérletek harmadik, a forgalmazás előtti utolsó szakaszában érték el. A vakcina hatékonyságának tesztelését célzó kísérleteket több mint 30 ezer emberen végezték el az Egyesült Államokban, a résztvevők 42 százaléka veszélyeztett kategóriákba (65 év feletti, illetve valamilyen rizikófaktorral rendelkező) tartozott - írta a Le Monde francia napilap.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a bejelentés után reményét fejezte ki, hogy rövidesen sikerül véglegesíteni a megállapodást a védőoltásról. Sztella Kiriakidesz, az unió egészségügyi biztosa közölte, hogy az EU már tárgyal az esetleges vásárlásról, de még nem született meg a megállapodás.

Az eredmények alapján a Moderna bejelentette, hogy a következő hetekben kérni fogja az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatalnál (FDA) a gyártási engedélyt. Hasonló kérelmet nyújtanak be a világ más gyógyszer-engedélyeztetési hatóságaihoz is.

A vállalat úgy számol, hogy a mRNA-1273 néven ismert oltóanyagból az év végére 20 millió adag elkészül, amelyet az Egyesült Államokban értékesítenek, és további 1 milliárd adagot forgalmaznak világszerte 2021-ben.

A Pfizer és a BioNTech oltásához hasonlóan, a Moderna védőoltása is ribonukleinsav-hírvivő. Lényege, hogy a genetikai anyagot a szervezetbe injekciózva eljuttatják a sejtekig, amelyek így saját maguk állítják elő az immunreakciót kiváltó fehérjét. A Moderna vakcináját két oltással kell beadni.

(Címlapfotó forrása: Adobe Stock)

Kapcsolódók

Kimaradt?