Gyakran kiszárad a torka? Ez lehet az oka

A torokszárazságot általában az influenzával vagy a meghűléssel magyarázzák. Ám egészen egyszerű okai is lehetnek, mint például a kevés folyadékbevitel vagy a nyitott szájjal való alvás. Az nlc.hu portál összegyűjtötte azt az 5 okot, ami a torok kiszáradásához vezethet.

  • Nem iszik eleget

Ha nem iszik az ember elegendő folyadékot, a szervezetében nem termelődik elegendő nyál ahhoz, hogy az megfelelő mértékben nedvesen tartsa a szájüreget és a torkot. Ebben az esetben a száraz torokhoz erős szomjúságérzet, fáradtság, szédülés is társulhat. Ha ezeket tapasztalja, mihamarabb igyon egy jó adag vizet.

  • Nyitott szájjal alszik

Ha jellemzően reggelente érzi különösen száraznak a torkát, az arra utalhat, hogy nyitott szájjal aludt vagy horkolt álmában, ami pedig akár alvási apnoé miatt is lehet. Az alvási apnoé egy légzészavarral járó kórkép, amelynek során alvás közben a felső légutak elzáródnak, a beteg időszakonként nem kap levegőt, ez az állapot pedig akár 45 másodpercig is tarthat. Abban az esetben, ha ébredéskor a feje is gyakran fáj és egész nap fáradtnak érzi magát, nagy a valószínűsége, hogy alvási apnoé okozza a panaszait. Minél hamarabb forduljon szakemberhez és vizsgáltassa ki.

  • Allergia

A kiszáradt torok allergiát is jelezhet, ezen belül is legtöbbször pollen-, por-, penészgomba-, vagy állatszőr-allergia esetén jelentkezik ez a tünet. Viszont szinte soha nem önmagában. Általában ugyanis orrdugulás, orrfolyás, tüsszögés, szem- és/vagy bőrviszketés, esetleg köhögés is társul hozzá. Ha ilyen panaszai vannak, érdemes elmennie egy allergiavizsgálatra.

  • Reflux

Az úgynevezett gasztroözofageális refluxbetegség lényege az, hogy a gyomor és a nyelőcső határán lévő záróizom nem zár rendesen, így a savas gyomortartalom egy része visszajut a nyelőcsőbe, illetve a szájüregbe. Ez is kiválthatja a torok fokozott kiszáradását. A betegség további tünetei a gyomorégés, a torokban és a mellkasban tapasztalható égő érzés, a puffadás, a nyelési nehézség, illetve a száraz köhögés. Ezzel a kórképpel is mindenképpen fordulj orvoshoz!

  • Megfázás, torokgyulladás, influenza

A légúti megbetegedések elsőként jelentkező tünete is gyakran a kiszáradt, kaparó torok. Pár órán vagy maximum egy-két napon belül aztán becsatlakoznak mellé a további tipikus kellemetlenségek is, így például az orrfolyás, a torokfájás, a hurut, a köhögés, a nyirokcsomók megduzzadása, valamint a láz, a fejfájás, illetve a végtagfájdalmak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?