Ingyenessé vált a tömegközlekedés Luxemburgban

A világ országai közül elsőként a Luxemburgi Nagyhercegség egész területén teljesen ingyenessé vált vasárnaptól a tömegközlekedés. Az ingyenesség a vonatokra, a buszokra és a villamosokra egyaránt vonatkozik az ország egész területén.

Francois Bausch luxemburgi közlekedési miniszter nyilatkozata szerint az intézkedés javítani fogja a közlekedés minőségét azáltal, hogy megszünteti a közúti torlódásokat, elősegíti a légszennyezés csökkentését, valamint támogatja az alacsony jövedelműeket. Elmondta, az intézkedésre azért is szükség volt, mert Luxemburg üvegházhatású gázkibocsátásának több mint fele a közlekedésből származik. A kormány azt reméli, hogy az ingyenesség motiválni fogja az embereket, otthon hagyják autóikat és tömegközlekedésre váltanak - tette hozzá.

A helyi média tájékoztatása szerint azokon a közlekedési eszközökön, amelyeken első osztály is található - például a vonatokon - az ingyenesség csak a másodosztályra vonatkozik. Eddig egy másodosztályú, az egész országra érvényes éves bérlet ára 440 euró volt, az első osztályra vonatkozó mintegy 660 eurós éves bérlet ára megmarad.

A luxemburgi tömegközlekedés működtetése évente mintegy 491 millió euróba kerül, a jegyekből és bérletekből azonban mindössze 40 millió euró folyt be. A közlekedési dugók a főváros, Luxembourg számára - amelynek lakossága mintegy 110 ezer főt számlál - komoly gondot jelent, mivel naponta további 400 ezren ingáznak oda a munkahelyükre. A 620 ezres országba több mint 215 ezren autóval járnak át dolgozni a szomszédos Belgiumból, Franciaországból és Németországból, ami komoly forgalmi zavarokat okoz főként főváros közlekedésében.

A Xavier Bettel miniszterelnök vezette kormány, amely 2018 decemberében jelentette be a tömegközlekedés ingyenessé tételének tervét, arról tájékoztatott, hogy a sok ingázó okozta közlekedési káosz megszüntetése érdekében a 2018-28-as időszakban Luxemburg 3,9 milliárd eurót fordít a vasútfejlesztésre, valamint korszerűsíti a buszhálózatot és újabb parkolóhelyeket alakít ki a határon.

A világ hatodik legkisebb államának számító Luxemburgban átlagosan évente több mint 100 millió utas használja a tömegközlekedést.

Kapcsolódók

Kimaradt?