Elhunyt Weszely Tibor matematikus

Marosvásárhelyen 83 éves korában elhunyt Weszely Tibor matematikus, tudománytörténész. A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Pedagógiai Főiskolán tanított matematikát, az egyik legjelentősebb Bolyai-kutatónak számított.

Weszely Tibor matematikus, tudománytörténész 1999-ben vonult nyugdíjba, de 2001–2007 között docensként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen dolgozott. A tudománytörténettel való foglalkozást nyugdíjba vonulása után sem hagyta abba. 2013-ban megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-életműdíját. 2018-ban pedig Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adományozta neki, amelyet Csíkszeredában vett át. Akkor az Erdélyi Magyar Televízió Híradójának elmondta: „Az elmúlt években végzett munkámmal, úgy érzem, hogy nyugodtan halhatok meg, mert mindent megtettem, azért amit az én nemzetem, a magyarságom megkövetelt tőlem. Annyit tudtam dolgozni amennyit a tehetségem és a körülmények megengedtek.”

Weszely Tibor az erdélyi magyar felsőoktatási rendszer kialakításához és a helyi tudományos élet fejlesztéséhez hozzájáruló jelentős oktatói, kutatói és tudományszervezői tevékenységével végérvényesen beírta magát a történelembe.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?