Erdélyből Tibetbe, Kőrösi Csoma Sándor nyomában: 95. nap – december 4.

Tegnap a kapiköyi határátkelőn át beléptem Iránba. Kiderült, hogy feleslegesen stresszeltem magam az egészségbiztosítás miatt, a határőrizeti szerveket egyáltalán nem érdekelte, van-e ilyen papírom.

A határátlépés sokkal könnyebben és gyorsabban zajlott le, mint azt előzetesen reméltem. Amint az iráni egyenruhások meglátták, hogy európai vagyok, azonnal soron kívül foglalkoztak velem, az útlevelem és a vízumom ellenőrzése két percet vett igénybe, aztán egy Welcome to Iran üdvözlettel utamra bocsátottak.

A határátkelő iráni oldala a 90-es évek elejének Romániájára emlékeztetett, de annál rosszabb változatban: rosszul öltözött, nem igazán bizalomgerjesztő emberek zajos tömkelege, össze-vissza parkolt, özönvíz előtti gépkocsik, ügyfelekre vadászó illegális valutaváltók és feketén dolgozó fuvarozók. Az első utamba kerülő valutázónál átváltottam a megmaradt török pénzemet, 620 lírát, mintegy 100 eurót, kaptam érte kerek 13 millió riált. A romániai pénzügyi reform óta először tudhatom magam milliomosnak, jóleső érzés, hogy alig férnek a pénztárcámban a félmilliós bankók.

Az irániak ugyanolyan szinten kreatívak a bankjegyek tekintetében, mint a törökök, utóbbiaknál a nagy címletű bankókon kivétel nélkül Atatürk Kemál arcképe szerepel, előbbieknél öt címleten Khomeini ajatollah, az iszlám köztársaság megalapítója virít. Rajtuk csak a moldávok tesznek túl, nekik ugyanis nincs olyan papírpénzük, amire ne Ștefan cel Mare moldvai vajda portéja lenne nyomtatva. Már a törökországi árak is kifejezetten kedvemre valók voltak, az irániak pedig még inkább. Perzsa földön először egy hatalmas méretű húsos szendvicset ettem, 100 ezer riálba került, vagyis kb. 80 eurócentbe.

Az első iráni város, ahova megérkeztem, Khoy. Nyugat-Azerbajdzsán tartományban található, ennek megfelelően azeriek lakják, akik a törökkel közeli rokonságban levő nyelvet beszélnek, értek is néhány szót belőle. Az első benyomásom az, hogy az utam további állomásai Khoynál csakis szebbek lehetnek majd.

Törökországban is, főleg vidéken, az ízléstelen, összegányolt épület, de annyi tákolmányt, mint itt, sehol nem láttam. Khoy tele van olyan lakóházakkal, melyeknek a homlokzatát műmárvánnyal borították, az oldalukat azonban nem hogy nem festették le, de be sem vakolták.

A nők többsége fekete fejkendőt és ugyancsak fekete, hosszú felsőruhát visel vagy csadort, lehangoló látványt nyújtanak. Fedetlen fejű nőt nem látni, a kendő viselését törvény írja elő, azonban annak színe nincs szabályozva. Törökország idilli hely lehet a nők számára Iránhoz képest, azonban az itteni férfiakat sem irigylem, hogy folyamatosan a szebbik nem ilyen gyászos kinézetű képviselői veszik őket körül.

 

Az utca hangulata teljesen nyugodtnak tűnik, semmi nem utal arra, hogy néhány hete még országszerte zavargások voltak, utcai harcok dúltak.  (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.) 

Kapcsolódók

Kimaradt?