A gyimesközéploki Blága Tünde képviseli Magyarországot a Miss Earth szépségversenyen

A fiatal gyimesközéploki lány 2018-ban megnyerte a Miss Charity díjat Tajvanon, idén pedig gőzerőkkel készül a Miss Earth versenyre, amely a világ harmadik legrangosabb szépségversenye. Blága Tündének nincs könnyű dolga, hiszen közel egy hónapos megmérettetésen vesz részt, ami mind fizikailag, mind lelkileg komoly rákészülést igényel. A fiatal szépséget a versenyről és céljairól kérdeztük.

A Miss Earth versenyt minden évben a Fülöp-szigeteken szervezik meg, különböző alversenyek és programok színesítik az egy hónapig tartó rendezvényt. „A hagyományos események mellett ezen a szépségversenyen fát, virágokat is kell ültetnünk, gyerekeknek- és időseknek is segítenünk kell, mindezzel hangsúlyozva a környezetvédelem fontosságát és, hogy igenis tehetünk azért, hogy a bolygó egy élhetőbb, egészségesebb hely legyen” – mondta Blága Tünde.

Az első versenyt 2001-ben indította el a Fülöp-szigeteki Carousel Productions. A győztest a Föld Szépének (Miss Earth) nevezik, míg a 2–4. helyezettnek is külön címet adnak, mint Miss Earth Air (Levegő), Miss Earth Water (Víz) és Miss Earth Fire (Tűz), ezzel is szimbolizálva a versenynek a környezet védelme iránti elkötelezettségét.

Amint a fiatal lánytól megtudtuk, a különböző országok királynői ECO videót készítettek a versenyre, amelyben bemutatták saját országukat. „Magamról is mondtam néhány szót, hogy kicsit megismerjenek a nézők, illetve egy üzenetet is meg kellett fogalmazni az angol nyelvű videóban” – mondta gyimesközéploki lány, aki nemrég tért haza egy Miamiban megrendezett versenyről.

A Miss Earth verseny százszázalékos odafigyelést, felkészülést igényel, ez magába foglalja a tudatos étkezést, sportolást, fotók és bemutatkozó videó készítését. Tündétől azt is megtudtuk, hogy egy szépségverseny nem csupán a szép ruhákról és a reflektorfényről szól, nagy a nyomás, hisz a lányok egy egész országot képviselnek, ami felelősséggel jár.

„Maximális teljesítményt szeretnék nyújtani, hogy bebizonyítsam kortársaimnak és az embereknek, hogy az álmok valóra válnak, ha teszünk értük. Én is gyakorlatilag a semmiből építettem fel azt, ami mögöttem van, csak magamra számíthattam” – mesélte a fiatal szépségkirálynő, aki igazi megtiszteltetésnek érzi, hogy Magyarországot képviselheti. „Már több, mint kilenc éve modellkedem, de az igazi fordulatot 2017 hozta meg, amikor részt vettem az első világversenyen. Azóta folyamatosan utazom és valóban büszke vagyok magamra, hogy sikerült idáig eljutnom. Ehhez pedig kitartásra, munkára és hitre is szükségem volt. A kudarcól, rosszabb helyzetekből is igyekeztem a legjobbat kihozni” – mondta Blága Tünde.

„A siker titka igazából nem a szépségben rejlik, hiszen temérdek szép nő van a világon. A fizikai adottságoknál talán fontosabb a belső szépség, a kisugárzás, az erő, ami hatással van a környezetre. Tisztában kell lennünk a képességeinkkel és tudnunk kell őket jól használni, ami kitartás és alázat nélkül nem megy” – részletezte a szépségkiránynő.

Blága Tünde úgy fogalmazott: máris nyertesnek érzi magát, hiszen közel száz lány között lehet az, aki Magyarországot képviseli. "Izgatottan várom a versenyt és mindent megteszek, hogy a maximumot nyújtsam” – jelentette.

2004-ben hozták létre a non-profit Miss Earth Alapítványt, melynek célja, hogy intézményesítse a Miss Earth szépségverseny környezetvédelmi céljait, és együttműködjön más környezetvédelmi szervezetekkel. A versenyen résztvevőktől elvárják, hogy elkötelezettek legyenek a környezet védelme iránt, a verseny során részt vesznek környezetvédelmi akciókban, az éppen aktuális győztes pedig, mint reklámarc vagy szóvivő segíti az alapítvány által támogatott környezetvédelmi projekteket.

A versenyzőket közönségszavazattal is segíteni lehet a továbbjutásban a verseny hivatalos weboldalán, de a szavazás részleteiről Blága Tünde is tájékoztat majd a Facebook-oldalán.

Kapcsolódók

Kimaradt?