SzeredApp: új turisztikai applikációt mutattak be Csíkszeredában

Új applikáció segítségével ismerhetik meg az idelátogatók Csíkszereda és közvetlen környékének program- és turisztikai kínálatát. A székelyföldi fiatalok által fejlesztett SzeredApp elnevezésű applikáció az idegenforgalmi tudnivalók mellett a legfontosabb híreket is összegyűjti.

Webfejlesztés, marketing, grafikai tervezés az applikációt fejlesztő The Marketive cég legfőbb profilja. A „The Marketive egy szakmailag elismert, stabil háttérrel rendelkező, folyamatosan fejlődő csapat. Naprakész szakmai tudással és hatékony kommunikációval segíti többek között a helyi ügyfeleket az innováció és kreativitás jegyében.” – olvashatjuk a cég küldetését közösségi oldalukon.

A most bemutatkozó projekt egy szerencsés véletlennek köszönhetően valósulhatott meg. Erről Nagy Lajos, a cég ügyvezetője, valamint marketingese, Fülöp Éva mesélt nekünk. Az ügyvezető elmondta, a Sapientia Egyetemről érkezett hozzájuk egy gyakornok, és feladatként egy információs applikáció kidolgozását adták neki. Az eredetileg minimalista, néhány információt tartalmazó egyszerű applikáció végül olyan jól sikerült, hogy a cég látott fantáziát a továbbfejlesztésében, és az utóbbi három hétben gyakorlatilag csak ezzel foglalkoztak.

„Ez egy közhasznú alkalmazás, ebből nekünk semmilyen bevételünk nem származik, egyszerűen szeretnénk segíteni az idelátogatókat a tájékozódásban, a helyi értékek felfedezésében. Mindezt a pápalátogatás és a pünkösdi búcsú előtti napokban már elérhetővé tesszük” – részletezte Nagy Lajos.

A Csíkszeredába látogatóknak és a helybeliek számára is kulcsfontosságú az applikáció funkciója, amely a friss hírek elérésében segít. Ezek a hírek kifejezetten Csíkszeredáról és a közvetlen környékéről szólnak. Ezen kívül a következő témakörökben is lehet információkat találni az applikáció felületén: aktuális események, turisztikai információk, látványosságok, vendéglátóhelyek, kereskedelmi egységek, sportlehetőségek, orvosi rendelők, közlekedési információk. Az applikáció a hírek között a Csíkszeredával kapcsolatos kulcsszavak alapján szűri a találatokat. A későbbiekben tervezik a továbbfejlesztését is, például egy taxi-hívó funkció vagy parkolási rendszer is lehetséges lesz majd.

A SzeredApp már letölthető Androidra, nemsokára pedig az App Store kínálatában is megtalálható lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?