„Székelybacillust” írtak le a Szent Anna-tóból a Sapientia és az ELTE kutatói

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) mikrobiológusai a Szent Anna krátertóból a tudományra nézve új baktériumnemzetséget izoláltak és írtak le Siculibacillus lacustris néven, meghatározva annak teljes génállományát.

A Sapientia EMTE csíkszeredai Biomérnöki Tanszékén a mikrobiológiai kutatásokba bevont hallgatók több, a tudomány számára eddig ismeretlen új baktériumnemzetséget, illetve fajt tenyésztettek ki és azonosítottak DNS vizsgálatok alapján, dr. Máthé István oktató vezetésével. A krátertóból most előkerült új nemzetség leírásához szükséges széles körű biokémiai, molekuláris biológiai vizsgálatokat dr. Felföldi Tamás (ELTE - Budapest) mikrobiológus irányította, az eredményeket pedig a szakterület egyik vezető tudományos folyóiratában közölték.

Az új baktérium latin elnevezésében a „Siculibacillus” arra utal, hogy a pálcika alakú baktériumot, azaz bacillust Székelyföldről izolálták, a „lacustris” szó pedig a tavi eredetre vonatkozik. Érdekesség, hogy a baktériumsejtek különleges csoportokat, úgynevezett rozettákat képesek formálni, amelyek átlagosan 5-25 sejt által alkotott csillagszerű szerkezetet jelentenek.

Újdonságnak számít, hogy a kutatók meghatározták a baktériumtörzs teljes génállományát, amely elsőként történt meg Romániában izolált, újként leírt baktériumfaj esetében. A genetikai adatokat úgynevezett génbankokba, míg a baktériumtörzset nemzetközi (német és japán) törzsgyűjteményekbe helyezték el, így mindezek a legszélesebb tudományos közösség számára elérhetőek további vizsgálatok számára.

A Szent Anna-tóból a kutatócsoport által a tavalyi évben újként leírt Rhizobium aquaticum baktériumfajhoz hasonlóan a Siculibacillus lacustris baktérium is sokféle szerves anyag lebontására képes, így minden bizonnyal szerepet játszik a krátertó tápanyag-körforgalmában, részt vesz a tóban lévő szerves anyagok szervetlen anyagokká való lebontásában (ún. mineralizációjában).

 

 

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?