Erdélyi előadás-sorozaton Zacher Gábor, Magyarország legismertebb toxikológusa (X)

Mindennapi függőségeink címmel tart előadás-sorozatot Erdély több településén Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos. A címzetes egyetemi docens évek óta a leggyakrabban megszólaltatott orvos Magyarországon. Rendszeresen tart előadásokat főként nevelő célzattal, február végén pedig az Eventikum szervezésében Erdélybe érkezik, ahol négy településen öt alkalommal fog beszélni a mindennapi függőségekről.

„Tavaly januárban született meg a rendezvénysorozat ötlete. A főorvos három előadását néztem meg az interneten, amelyek azonnal lenyűgöztek. Keresgélni kezdtem, hol hallgathatom élőben, viszont nem találtam a környéken sorra kerülő előadást. Felvetettem a baráti társaságnak a szervezés ötletét. Nem voltak elragadtatva mindaddig, amíg utána nem néztek ők is. Mivel láttak benne potenciált, így belevágtunk az ötlet megvalósításába” – közölte Kozma Péter, az esemény főszervezője. Mint mondta, egy évig tartott a szervezés, rengeteg telefonálgatás, érdeklődés, partnerkeresés előzte meg ezt az előadás-sorozatot.

Az előadások időpontjai és helyszínei:
Február 25., hétfő, 19 óra – Marosvásárhely, Kultúrpalota
Február 26., kedd, 19 óra – Gyergyószentmiklós, a Figura Stúdió Színház nagyterme
Február 27., szerda, 19 óra – Csíkszereda, Szakszervezetek Művelődési Háza
Február 28., csütörtök 17 és 19 óra – Székelyudvarhely, a Stúdió Mozi nagyterme

„Sokan kérdezték, hogy Kolozsvárra miért nem hívtuk meg Zacher Gábort? Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely miért maradt ki? Szeretnénk megállapodást kötni vele és terveink szerint október-november folyamán lesz még egy előadás-sorozata, amikor pótoljuk majd a kimaradt városokat” – tájékoztatott a főszervező.

A nagy érdeklődés miatt Székelyudvarhelyen két előadást hirdettek meg, a szervezőket is meglepte, hogy a jegyek 24 óra alatt elfogytak. Eleinte csak egy városba akarták elhívni az előadót, aki azonban szívesen vállalt több rendezvényt is, hiszen így több emberhez tud elérni. Mint megtudtuk, a szervezés rendben zajlik, minden készen áll arra, hogy a rendezvények elnyerjék a nagyközönség tetszését.

Az előadásokra olyan témát választottak, amely mindenkinek szól, hiszen nincs olyan ember, akinek ne lenne valamilyen függősége, kapcsolódjon bár a mobiltelefonhoz, csokoládéhoz, edzéshez, szerencsejátékhoz, kávéhoz, alkoholhoz, cigarettához vagy a kábítószerhez. Hargita megyében a fiatalok egy része már 12 éves korban kipróbálja a cigarettát és az alkoholt, ez a szám korábban még csak 14 év volt, a statisztikák sajnos romló tendenciát mutatnak.

„Zacher Gábor igyekszik a fiatalokhoz szólni, mindezt egy nagyon laza, könnyed előadásmóddal. A laikusok számára is érthető módon ad elő, görbe tükröt állít mind a gyerekeknek, mind a szülőknek” – árulta el Kozma Péter.

„A kezdeti félelmeink eltűntek, amikor a társszervezők után keresgéltünk. Ahogy kiejtettük Zacher Gábor nevét a telefonban, mindenki rákérdezett: mégis hogy? Ők is hívták, de vagy nem válaszolt, vagy nem vállalta el az előadást. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy igent mondott és eljön” – zárta gondolatait a szervező csapat vezetője, aki maga is izgatottan várja a rendezvényt és bizakodik annak sikerében.

Az Eventikum rendezvényszervező iroda a későbbiekben más előadókat is szeretne Erdélybe hozni.

Címlapfotó: Ajkai Dávid

 

Kapcsolódók

Kimaradt?