Ezért nem kell 60 fokon mosni a ruhákat

Sokan úgy nőttünk fel, hogy megtanultuk: a színes és fekete ruhákat 40 Celsius-fokon, a fehérneműket, ágyneműket, törölközőket 60 fokon kell mosni, különben nem lesznek elég tiszták, vagy rajtuk maradnak a baktériumok. Ezt a szabályt cáfolja meg a Brigitte magazin

A cikk szerint a szabály érvényes a régebbi típusú mosógépekre, azonban az új készülékek már 40 fokon is képesek fertőtleníteni a ruháinkat. A magas hőfokot azért is érdemes kerülni mosáskor, mert roncsolja a ruhák szövetét, ráadásul kétszer annyi áramot is használ így a gép, mint a 40 fokos mosás során.  

Szakértők szerint tehát a fehérneműket, törölközőket, ágyneműket nyugodtan mossuk 40 fokon, így is tiszták lesznek. Sőt, a nadrágokat, felsőket elég 20-30 fokon mosni, magas hőfokon történő mosás esetén ugyanis hamarabb kifakulnak és tönkremennek. 

Fontos azonban tudni, hogy ha a családban valakinek fertőző betegsége volt (megfázás, influenza) javasolt a ruháit 60 fokon tisztítani.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?