Mit jelent ma a karácsony? Veres Stelian plébánost kérdeztük
A karácsonyi készülődés közepette, az ajándékkeresés, a bevásárlás és a temérdek tennivaló mellett, sokszor éppen az ünnep lényegére nem jut időnk. De voltaképpen mit is jelent a mai embernek a karácsony? Erre kerestük a választ a kolozsvári Szent Mihály-templom plébános-helyettesével, Veres Stelian római katolikus lelkésszel.
A karácsonyi időszak alatt még több a feladat a liturgia, lelkigondozás terén, mint máskor. Miből töltekezik ilyenkor?
A karácsonyi időszak akarva-akaratlanul eszembe juttatja a gyermekkoromat. Pásztorjáték, készülődés, éjféli mise, család, ajándékok, kántálás, nagy hó, házszentelés, friss kalács, finom illatok és sorolhatnám a végtelenségig. Ez az az időszak, amit intenzívebben él meg vagy kellene, hogy megéljen minden gyermek, és ez megmarad, elég akár egy is ezek közül, hogy visszaidézze a karácsony misztériumát, a szeretetét és azt a biztonságérzést, hogy valahová tartozik.
Felnőtt szemmel sem változott számomra sokat. Habár most az én feladatom is, hogy előteremtsem azt a gyermekkori érzést a hittanosokban, a közösség és mindazok számára, akikkel találkozom. Épp a napokban beszélgettem egyik barátommal, aki panaszkodott, hogy semmi örömet nem talál már a sok előkészületben. Azt szokták mondani, hogy ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát, vagy mehetnénk tovább, amilyen volt az advented, olyan lesz karácsonyod. Adventkor lélekben mi is zarándokolunk Názáretbe, ahol találkozunk Mária nyitottságával, aki kész befogadni az isteni Igét, a szentháromság második személyét, Jézus Krisztust. Szűz Mária, Szent József és a szamár útitársaink lesznek lelki zarándokútunkon. Ez az út a tisztulásnak az útja, bátorításunk útja, a szeretet megtapasztalásának az útja, a közösség erejének a meghittsége.
A liturgia csodálatosan kísér ezen az úton. Adventben a liturgia lila színe visszafogottságra hív meg bennünket, lelki zarándokútra, nyitottságra bátorít. Ahogy közelednek az ünnepek, a fény egyre nagyobb lesz, az örömünk is növekszik és a közösséggel együtt örvendünk Messiásunk születésének.
Ünnepek előtt nagyon sok ember felkeres, akár a gyóntatószékben, akár személyesen a plébánián, mert érzi, hogy többet kellene tegyen a felkészülésben. Az egyház ebben is segítségünkre van, mert tárt karokkal várja azokat, akik le szeretnék tenni a terheket. Azt mondom, hogy a liturgia nemcsak kísérőnk, hanem erőt adó forrás is, hogy ugyanazzal a kezdeti lelkesedéssel tudjam megtenni a mindennapi kötelezettségeket, mint amilyent valamikor éreztem. Nincs gyönyörűbb annál, mint amikor az éjféli szentmisén a közösséggel együtt elénekeljük a Menyből az angyal című legismertebb karácsonyi énekünket.
Ha már feladatoknál tartunk, a mai embernek a karácsony is leginkább feladatok sorozata. Hogyan tudunk megnyugodni és békében ünnepelni?
Mindenképp szükséges a felkészülés, mert ha nem tesszük rendbe a házat, akkor nem igazán lesz ünnep, ha nem vásárolunk be, nem igazán lesz amit az asztalra tenni az ünnepen. Akkor van viszont gond, amikor csak erre tesszük a hangsúlyt és elfelejtjük az ünnepnek a lényegét és főleg azt, hogy kit ünneplünk. A Teremtés könyvében olvassuk, hogy Isten látta, hogy minden jó, amit teremtett, és a hetedik napon megpihent. Ha az advent úgy telt, hogy szemem előtt tartottam a legfontosabbat, ha mindent megtettem, hogy az ünnepnek legyen meghittsége, akkor békében ünneplek. Ellenkező esetben csak lelkiismeret-furdalás, feszültség és stressz fog uralkodni a családban, és sajnos ezt mindenki megérzi. Ilyenkor minden gond, minden kis kimondott szóból sértődés lesz, az emberek inkább menekülnek, mint közelebb kerülnek hozzám. A szeretet ünnepéből csak kényszer és erőltetett ünneplés lesz.
Az életünkben nagyon fontosak a szertartások, mert ezeknek megtartó erejük van. Ott van a vasárnapi szentmisére járás, amikor mindenki az Isten házába siet, az ajándékozás, az együtt sürgés-forgás a konyhában, a karácsonyfának a feldíszítése, miközben karácsonyi kántákat énekelünk. Van sok minden, amit megtehetünk a családdal és a család érdekében. Az advent folyamán szerettem volna erre emlékeztetni a családjainkat, és ezért minden szentmise prédikációjában egy-egy házi feladatot adtam. Mindegyiknek az lett volna a lényege, hogy a családtagok végre figyeljenek egymásra. Minden este kapcsoljanak ki minden zavaró tényezőt, internetet, okos telefont, rádiót vagy TV-t, és sötétben a család adventi koszorúja mellet imádkozzanak vagy beszélgessenek arról, ki milyen jó cselekedeteket vitt végbe aznap, vagy egyszerűen játék segítségével ajándékozzanak egymásnak minőségi időt.
Soha nem felejtem azokat a téli estéket, amit gyermekkoromban éltem a családi házunkban, amikor elvették az áramot és gyertyafénynél az egész család sokáig beszélgetett. Olyankor a nagy csendben csak a tűz pattogását lehetett hallani, és a saját hangunk.Talán gyermekkorom egyik legszebb emléke, mert megteremtette azt a meghitt légkört, azt a jó érzést, hogy jó nekünk együtt és egymásnak lenni.
Miért vannak ilyen irreális elvárásaink a karácsonnyal kapcsolatban? Mintha attól a néhány naptól csodát várnánk, és amikor vége, és minden ugyanúgy megy tovább, szükségszerű a csalódás, elszürkülés…
Sajnos a társadalom már sokkal korábban szeretne ünnepelni, november végén már ünnepre feldíszített üzletekkel találkozunk, mintha azt akarnák üzenni, hogy nem is szükséges a felkészülés, itt van az ünnep, mindent meg kell vásárolni és akkor boldog leszel. Boldog leszel, de csak rövid ideig. Mert nem ez az ünnepnek a lényege. És tényleg csalódást okoz annak, aki nem tapasztalja meg a csodát, nem tapasztalja meg az isteni szeretetet és akkor nincs is amit elvigyen a szürke hétköznapokba.
A napokban olvastam Charles Dickensnek a csodálatos Karácsonyi ének című könyvét. A könyv főszereplője a kőszívű Scrooge úr, a „zaklató, szipolyozó, zsugori, kapzsi vén bűnös", akinek a karácsony is csak olyan nap, mint a többi, dühvel és megvetéssel nézi az emberek ünnepi készülődését. Kidobja a karácsonyi énekeket kántáló koldus kisfiút és a szegényeknek gyűjtő úriembert egyaránt, kiszipolyozott írnokát is felmondással fenyegeti. Este, hazatérve magányos házába jelenést lát: meglátogatja Marley, rég halott üzlettársa, s bejelenti három további szellem érkezését. Az első a régi karácsonyok szelleme, aki végigvezeti Scrooge urat saját hajdani életén, s elfelejtett, fájó emlékeket elevenít föl benne. A második az új karácsony szelleme, aki felnyitja Scrooge szemét a körülötte élők sorsára, nyomorúságára és vidámságára, szenvedéseikre és emberségükre. Végül a harmadik, a jövő szelleme megmutatja neki saját, ijesztő, magányos halálát. Scrooge urat a jelenések új emberré teszik: más szemmel kezdi látni a világot, karácsonyi pulykát küld írnoka családjának, ellátogat megvetett unokaöccséhez – s „jó barát, jó gazda, jó szomszéd" válik belőle.
Szükséges tehát a Scrooge úr esetéhez hasonlóan valami, ami megváltoztatja a látásmódunkat és kihoz abból a szürkeségből, amely nem enged bennünket megérteni a karácsony lényegét, szeretetét.
Hogyan látja, van arra esély, hogy kivonjuk magunkat a társadalom keltette ünnepi nyomás alól?
Én azt mondom, hogy igen. Ha megtanuljuk a Szűzanyától a szívnek a tisztaságát és a nyitottságát, akkor van esélyünk magunkat távol tartani mindezektől. Ha megértjük, hogy Máriához hasonlóan az Istennek terve van velünk, hogy azt akarja, hogy boldogok legyünk akkor a liturgia szavai nem lesznek üres szavak, hanem tartalommal teli üzenetek, amelyek képessé tesznek minket arra, hogy nyitott szemmel járjunk életünk útján.
Az ökör és a szamár Izajás próféta nyomán kerül be a karácsonyi képbe. „Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg, népem nem tud semmit megérteni!” (Iz 1,3) – olvassuk a Szentírásban. Vajon milyen lehetett az istálló, ahol Jézus született? Biztosan nem olyan, amilyennek Mária elképzelte Jézus születésének helyszínét. És persze Józsefnek sem az volt az álma, ami történt. Milyen lehetett az első karácsony? Tisztaság, ételek, italok, pihenés? Mária és József hosszú, fárasztó vándorúton voltak a népszámlálás miatt. A mai karácsonyunk előképe nem a szépen berendezett lakás, hanem a betlehemi események. Így aztán jó néhány elvárásunkat nyugodtan elengedhetjük a készülődés idején. Jézus szülei és az ökör meg a szamár is megismerték, mi az, ami egyedül lényeges a sietve kialakított szülőszobában: a világra jött Jézus, az Isten Fia.
Mit üzenne a betegeknek, a magányosoknak, akik egyedül töltik a karácsonyt?
A betlehemi Jézusnak üzenete van. Isten a szeretet, aki azért jött közénk, hogy minket közelebb vihessen Őhozzá. A szenvedés, a magány órájában ne felejtsék el, hogy nincsenek egyedül. Mindazoknak, akik ebben a helyzetben vannak, azt kívánom, hogy töltse el őket a betlehemi pásztorok öröme és ezt hordozzák a szívükben a szenvedés és magány idején. Bízzák szenvedéseiket és aggodalmaikat, az örömökkel és vigasztalásokkal együtt a kisded Jézusra, hogy hozzá forduljanak kéréseikkel, hogy tekintsen rájuk irgalmas szemeivel, különösen a fájdalom óráiban, és tegye őket méltóvá arra, hogy szemlélhessék Jézus szerető és irgalmas arcát.