Lyukas képernyőt ígér a Huawei

Azt hittük, már mindent elműveltek a telefongyártók a képernyőkkel. Aztán bejelentést tett a Huawei.

A kínai gyártó, amely idén megelőzte eladásaiban az Apple-t – tehát nem kispályás – lyukas képernyőjű telefont tervez.

 Az utóbbi időben láttunk különféle notch-okat, úgynevezett "szigeteket" a kijelzőkön több méretben és elhelyezésben, formában is, lyukas képernyőt azonban még nem villantottak. A Huawei nemrég hajlítható telefont is ígért, most pedig azt sugallják egy fotóval, hogy ezt az új megközelítést alkalmazzák, hogy a kamerát elhelyezzék az előlapon.

a The Verge szerint ugyanakkor nemcsak ők, hanem a Samsung is hasonlóra készül, a Galaxy A8S modellel, amely talán már januárban vagy még decemberben érkezhet.

Kapcsolódók

Kimaradt?