Lehallgathatóvá tennék a Facebook Messengert

Azon dolgozik az amerikai kormány, hogy a Facebook tegye feltörhetővé a Messenger titkosítását.

A kormány érvelése szerint erre biztonsági okokból volna szükség, arra hivatkoznak, hogy a hangüzenetekbe való belehallgatás megkönnyítené a munkát a bűnüldöző szervezetek számára.

Korábban a kaliforniai szövetségi bíróság nyomozást indított egy 50 ezer tagú bűnbanda ellen, akik elsősorban embercsempészettel és prostitúcióval foglalkoznak, de terrorszervezettel is állnak kapcsolatban. Ekkor merült fel a vita, hogy van-e joga az államnak megfigyelhetőbbé tenni az állampolgárokat.

Egyelőre az Igazsági Minisztérium és a Facebook sem nyilatkozott az ügyről.

A Business Insider megjegyzi: nem ismerni egy ilyen döntés várható hatásait. Amennyiben a Facebookot kötelezhetik a titkosítás feloldhatóvá tételére, az olyan applikációkkal szemben is megtörténhet ez, mint a Signal vagy WhatsApp, akik éppen a titkosítás ígéretével csábítottak magukhoz felhasználókat.

Kapcsolódók

Kimaradt?