Zűrzavaros éjszaka a drón-behatolás miatt – A miniszter szerint, ez nem „számítógépes játék”
Zűrzavaros éjszakáról és a román hadsereg jelentős légtérvédelmi mozgósításáról számolt be csütörtökön Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter. A hatóságok összesen nyolc vadászgépet emeltek a magasba az Ukrajna felől közeledő drónok megfigyelésére. Egy drón behatolt Románia légterébe.
Miruță hangsúlyozta: ennek nem szabadott volna megtörténnie, és mivel Románia nem áll háborúban, diplomáciai tiltakozásra van szükség. Kiemelte ugyanakkor, hogy Románia eltökélt, hogy lelövi a drónokat, de ezt csak teljes biztonsági feltételek mellett hajthatják végre, hiszen „ez nem egy számítógépes játék” – számol be a News.ro.
.jpg)
„A védelmi minisztérium radarjai már éjféltől kezdve észlelték a drónokat az ukrán légtérben. A legtöbb mozgás kizárólag Ukrajnára korlátozódott. Reggel 6 óra 26 perckor azonban az egyik általunk megfigyelt drón négy percre behatolt a román légtérbe. A román hadsereg jelentős erőforrásokat mozgósított a légtér védelmére: összesen nyolc vadászgépet emeltünk a magasba” – nyilatkozta csütörtökön Radu Miruță az RFI rádiónak.
A tárcavezető tisztázta: a vadászgépeket nem mind a Romániába berepülő egyetlen drón miatt riasztották, hanem megelőző jelleggel jártak el. A radar által jelzett azon célpontok elébe mentek, amelyeknél nagyobb valószínűséggel lehetett számítani a légtérsértésre.
Radu Miruță rámutatott: a kialakult helyzet elfogadhatatlan. „Úgy gondolom, diplomáciai tiltakozásra van szükség, hiszen Románia nem áll háborúban. A nemzetközi jog szabályai rendkívül egyértelműek: az adott drón indítóját terheli a felelősség a nemzetközi szabályok betartásáért, amikor a szerkezetek más légterekbe jutnak” – fogalmazott.
Az ügyvivő miniszter leszögezte: „Románia eltökélt, hogy lelője ezeket a drónokat, amennyiben erre megvannak a biztonságos feltételek. Az embereknek meg kell érteniük, hogy ez nem egy számítógépes játék, a döntéshozatal során számtalan tényezőt mérlegelnünk kell. A legfőbb szempont az, hogy ne okozzunk nagyobb kárt. A drón sikeres lelövése mellett elsőbbséget élvez az, hogy ne veszélyeztessük a lakott területeket, ne kockáztassuk, hogy a becsapódó roncsok házakra, iskolákra vagy kórházakra essenek.”
Kapcsolódó
Mint megírtuk, a védelmi minisztérium (MApN) tájékoztatása szerint csütörtök reggel egy drón Botoșani megye északi részén lépett be a nemzeti légtérbe, ami miatt RO-Alert lakossági riasztást adtak ki Suceava és Botoșani megyékre. A szaktárca később közölte, hogy a drón a Suceava megyei Solca település közelében zuhant le.
az éjszaka folyamán drónokat észleltek az ukrán oldalon, Chilia Veche településtől északra, a román határ közelében. Emiatt Tulcea megye északi részén is RO-Alert üzenetben riasztották a lakosságot.
CSAK SAJÁT