„Zöldszövetségben” dolgozik fenntartható stratégián a Nagyváradi Állami Egyetem

Összehangolt egyetemi képzés és akár közös diploma is lehet az eredménye annak az egyetemi szövetségnek, amelynek a Nagyváradi Állami Egyetem is tagjává vált.

Constanin Bungău rektor hétfői sajtótájékoztatóján ismertette, hogy az EU Green Európai Szövetség tagjaként hosszútávon fenntartható akadémiai képzést céloznak. A kilenc tagú szövetségben franciaországi, írországi, portugáliai, spanyolországi, svédországi, németországi, olaszországi és lengyelországi felsőoktatási intézményekkel társultak, szövetségük révén pedig az Európai Uniós pályázatok elbírálásakor előnyt élveznek. „A szövetség költségvetése 15 millió euró négy évre. Ebből mintegy 1,3 millió euró jut a váradi egyetemnek. Idén 400 ezer eurót kaptunk, és ugyanennyit kapunk majd a tanügyminisztériumtól is” – tájékoztatott a rektor. Ezt a pénzt arra fordítják majd, hogy közös fejlesztési stratégiát dolgozzanak ki, amelynek részeként határon átívelő és összehangolt képzéseket is szerveznek majd. A cél, hogy a jövőben akár közös diplomákat is kibocsáthassanak, hogy a Nagyváradi Állami Egyetem hallgatói külföldi felsőoktatási intézmény elbírálását is fel tudják majd mutatni. Első lépésként egy olyan mesteri képzés elindításán dolgoznak, amely a fenntartható idegenforgalmi menedzsmentet célozza majd. Az írországi partnerrel alakítják ki a közös oktatási programot, és szeretnék, hogy minden ponton össze tudják hangolni a képzésüket.

„Öt év múlva lesz egy közös oktatási stratégiánk. Remélem, hogy kutatási téren is kialakul majd egy olyan platform, amely nagyon sok projektet elindíthat. Azt szeretnénk, hogy megtaláljuk a legjobb megoldásokat a kutatások finanszírozásához és ösztönzéséhez” – mondta Bungău.

Az EU GREEN európai szövetségnek mind közepes méretű, országhatár menti egyetemek a tagjai. Összesen mintegy 158 ezer hallgatót számlálnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?