Zajlik a kézdivásárhelyi Eminescu utca korszerűsítése

Amint arról a Maszolon beszámoltunk, idén még vélhetően két utca teljes korszerűsítése történik meg Kézdivásárhelyen, egy harmadikat pedig a télre készülve járhatóvá tesznek. A Mihai Eminescu utcában megkezdődött a munkálat.

Péntek délelőtti terepszemlénk során épp a hulladékgazdálkodási vállalat szállítókocsija kínlódott azzal, hogy a Mihai Eminescu családi házaitól begyűjtse a szemetet: a felújítás ideje alatt a helyen lakók a személygépkocsiknak is más helyet kell találniuk, hiszen a beavatkozás új alapozással is jár.

Zajlik az alapozás az utcában | A szerző felvétele

A munkálat szemlátomást jó ütemben halad, így vélhetően még a bizonytalan őszi időjárás előtt sikerül pontot tenni a felújításra. „Ezt a munkálatot a helyi költségvetésből finanszírozzuk és nem csak abból, áll, hogy alapozunk, illetve új aszfaltréteget öntünk. A városgazdálkodási cég munkatársai sáncot alakítanak ki, abba csövezet kerül, amibe az áram- és telekommunikációs kábelek lesznek behúzva. Így az oszlopokról eltűnik a drótrengeteg” – válaszolta a Maszol érdeklődésére Bokor Tibor. Az elöljáró elmondta: az utcát a munkálat befejezését követően nagy valószínűséggel egyirányúvá teszik, vélhetően a Csernátoni út irányából a Dózsa György utca felé.

Az Eminescu utcában korábban kicserélték a gáz- és vízcsövet, illetve a csatornahálózat elemeit is, így égetően szükség volt a felújításra.

Az idei tervek között szerepel még a Szacsvay János utca korszerűsítése, illetve a Kanta utca járhatóvá tétele, ez utóbbinál a kivitelező cég még nem végzett a víz- és csatornahálózat felújításával, így egyébre már nem lesz idő – közölte a polgármester.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?