Winkler Gyula Sepsiszentgyörgyön: együtt érhetjük el, hogy az Európai Unió az embereket, ne az ideológiákat szolgálja

„Mi, Háromszéken magyar világban élünk, a munkahelyen, iskolában, az üzletben is magyarul beszélünk. Ezzel szemben a szórványban nehéz a magyar élet” – állapította meg Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, az RMDSZ megyei elnöke hétfőn a Winkler Gyulával tartott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón. Az RMDSZ EP képviselője ezt követően Miklós Zoltán és Gál Károly parlamenti képviselőkkel közösen háromszéki vállalkozókkal találkozott.

Az RMDSZ Európa Parlamenti képviselőjelöltje kifejtette: érezni, hogy Háromszéken van erő a magyar közösségben és fontos, hogy ez az erő kisugározzon a szórvány közösségekbe is azáltal, hogy a háromszékiek nagy számban járulnak hozzá, hogy az RMDSZ elérje az 5 százalékos bejutási küszöböt. Winkler Gyula szerint, hogyha 34 év után idén megbotlana az RMDSZ és nem jutna be az Európa Parlamentbe, az egyrészt óriási elégtételt jelentene „bizonyos köröknek”, másrészt nehéz lenne fordítani és később veszélybe kerülne a magyar közösség bukaresti parlamenti képviselete is.Fotó: Török Etele

Az emberek az eredményeket szeretik, ehhez ott kell lenni Brüsszelben és Bukarestben is

„Azért támogatjuk Winkler Gyulát mert minden nap tesz azokért a magyarokért is, akik nem élnek tömb magyar közösségekben, akiknek nehéz a magyar élet”, mondta Tamás Sándor, aki felidézte, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel és Winkler Gyula EP képviselővel 2010-ben írták alá a Székelyföld – Szórvány együttműködési megállapodást. Ez alapján az elmúlt években több száz kulturális, közösségi és identitáserősítő programokat vittek a szórvány közösségekbe. Mindennek hozadéka, hogy a szórvány megyékben élő magyarok előbb csak belterekben mertek magyarul beszélni, mára a magyar napokat kivitték a közterekre is, mutatott rá Tamás Sándor.Fotó: Török EteleFontos az erdélyi magyaroknak, hogy tudják biztosítani a képviseletet Brüsszelben és Bukarestben is, ez szükséges ahhoz, hogy a településeik polgármesteri hivatalai hatékonyak legyenek. „Az emberek nem szeretik a politikát viszont szeretik az eredményeket, azokhoz pedig szükséges a brüsszeli és bukaresti képviselet” – állapította meg Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere arra kérte a város lakóit: szavazzanak akkor is az RMDSZ EP jelöltlistájára, ha nem szavaznak rá polgármesterként mert úgy érzik nem oldotta meg valamilyen problémájukat.

Az Európai Unióban változásra van szükség, hogy a döntések az emberek érdekében szülessenek

Winkler Gyula az RMDSZ Európa Parlamenti képviselője rámutatott: úgy nevelkedett és szocializálódott szórványban, Vajdahunyadon, Déván, Petrozsényben, a Zsil völgyében, hogy ott az utcán nem lehet magyarul köszönni, mert rámordulnak. A székely-szórvány együttműködés keretében megvalósuló programok azért rendkívül fontosak, mert a kis lélekszámú magyar közösségek tagjainak erőt ad és akkor is kicsordulnak a könnyek, ha például egy templomban a lelkészen kívül valaki más felszólal magyarul.

A június 9-i választások tétjéről szólva Winkler Gyula rámutatott: az erdélyi magyaroknak, a székelyeknek is az a fontos, hogy legyen béke és az uniós parlamentben változzon meg a többség, amely új vezetőséget hozhat. Változásra van szükség Európában, hogy ne ideológiák hanem az emberek szolgálatában szülessenek döntések, mondta Winkler Gyula.Fotó: Török EteleAz RMDSZ EP képviselője rámutatott: Európa szerte a változással kampányolnak, de nem mindenki ugyanazt érti ez alatt, hiszen a nyugati és északi országokból származó pártok olyan változást akarnak, amelyek a mi elképzelésünknek szöges ellentéte.

Vissza szeretnénk térni a gyökerekhez, ami azt jelentette, hogy az Európai Unió egy békeprojekt, és a döntéseket nem ideológiák mentén hozták ugyanis éppen az ideológiák miatt történt két világháború, amelyekben milliók haltak meg, mondta Winkler Gyula. Felidézte, hogy a legutóbbi EP választásokon az akkori klímatüntetések határozták meg a napirendet, ettől lett a jelenlegi Európa Parlament aktivista módon zöld és olyan radikális döntésekre készül, mint az atomerőművek bezárása, a belső égésű motorok betiltása és arra kényszerítenék a gazdákat, hogy többet töltsenek táblázatokat, mint amennyit a földön dolgoznának. Fotó: Bethlendi TamásAz öt évvel ezelőtti zöld tüntetésekkel szemben most Európában a gazdatüntetések adják meg a hangot, mondta Winkler Gyula, aki szerint nem csak az erdélyi gazdák, hanem a belga, francia és más országok gazdái is jelzik, hogy gond van és vissza kellene térni a realitás talajára.

Az RMDSZ két Európa Parlamenti képviselője része a Kárpát-medencei magyar nemzeti együttműködésnek és az európai őshonos nemzeti kisebbségek összefogásának, hangsúlyozta Sepsiszentgyörgyön Winkler Gyula. Hozzátette: a román pártok azt mondják, hogy Románia példaértékűen megoldotta a nemzeti kisebbségek kérdését. Ilyenkor kell legyen Brüsszelben aki feláll és elmondja, hogy ő a kisebbség képviselője és nem igaz, hogy minden probléma meg lenne oldva.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?