FRISSÍTVE – Vörös kód: 21 táborozó került kórházba ételmérgezéssel
A Bihar megyei hatóságok életbe léptették a Vörös Beavatkozási Tervet keddről szerdára virradó éjjel, miután Vertop üdülőhelyen 28 táborozónak ételmérgezésre utaló tünetei voltak. 16 gyermeket és 2 felnőttet kórházba szállítottak. A turisták Bukarestből és Temesvárról érkeztek. FRISSÍTÉS: Szerda reggel további három gyermek jelentkezett a nagyváradi kórházban szintén ételmérgezésre utaló tünetekkel. A hatóságok járványügyi vizsgálatot indítottak az ügyben.
A Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szerda reggel közölte, hogy „július 9-én, kedd éjszaka a 112-es segélyhívó számon keresztül érkezett bejelentés szerint feltételezhetően ételmérgezés történt Vertop üdülőhelyen, egy 57 fős táborozó csoport körében, amely 8 felnőttből és 49, 10 és 13 év közötti gyermekből állt” – idézi a News.ro.
A nagy számú érintett miatt életbe léptették a Vörös Beavatkozási Tervet, amely a helyszínen megnövelt jelenlétet és erőforrásokat jelent a beavatkozás hatékonyságának növelése érdekében.
Sürgősséggel a helyszínre irányítottak két SMURD mentőegységet elsősegélynyújtásra, a nagyváradi SMURD mobil intenzív terápiás egységet, négy egységet a megyei mentőszolgálattól, valamint két személyszállító kisbuszt a Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelőség részéről.
Az egységek érkezésekor 28 személy mutatott ételmérgezéses tüneteket – hányinger, hányás, hasi görcsök –, de mindannyian eszméletüknél voltak és képesek voltak együttműködni. Az orvosi vizsgálat és elsősegély után 18 főt szállítottak kórházba: 16 gyermeket és 2 felnőttet. A Vörös Beavatkozási Tervet 23:45-kor aktiválták, majd 01:30-kor deaktiválták. A turistacsoportok Temesvárról és Bukarestből érkeztek.
Újabb három gyerek jelentkezett a kórházban
A hatóságok járványügyi vizsgálatot indítottak az ügyben a Bihar megyei egészségügyi igazgatóság vezetője, Daniela Rahotă tájékoztatása szerint, írja az Agerpres. A nagyváradi kórházba szállított betegek állapota stabil. Szerda reggel további három gyermek jelentkezett a kórházban ugyanolyan tünetekkel, mint a többi beteg. Daniela Rahotă az Agerpres hírügynökségnek azt is elmondta, hogy az érintettek a Cristalin hotelben voltak elszállásolva. Itt egy bukaresti és egy temesvári csoport tartózkodik, az eddigi információk szerint a kórházba került személyek a fővárosi csoport tagjai. Egyelőre nem tudni, mi okozta a megbetegedéseket, a járványügyi vizsgálat folyamatban van.
CSAK SAJÁT