Vizsgálják az iskolaudvaron meghalt nyolcadikos kisfiú ügyét – Könyörögtek a tanárok orvosért
A Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) bejelentette, hogy ellenőrzést indít annak kivizsgálására, hogyan zajlott az egészségügyi beavatkozás annak a 15 éves fiúnak az esetében, aki csütörtökön vesztette életét, miután rosszul lett egy Bákó megyei iskola udvarán.
Az intézmény hivatalból indított vizsgálatot az ügyben. A DSU vezetője, dr. Raed Arafat államtitkár, valamint az ügyvivő egészségügyi miniszter, Cseke Attila egyeztetése után döntés született arról, hogy ellenőrző csoportot küldenek Bákó megyébe az eset körülményeinek kivizsgálására és a mentési beavatkozás elemzésére, idézi a közleményt a News.ro.

Az intézmény hangsúlyozta, hogy a sürgősségi hívásokat a 112-es egységes segélyhívó rendszeren keresztül fogadják, nem közvetlenül a SMURD-nál. A bejelentések feldolgozása és az esetek kezelése az érvényben lévő eljárások szerint történik.
A tragédia helyszínére a Bákó Megyei Mentőszolgálat két egységet küldött: egy B típusú és egy C típusú mentőautót, utóbbit a súlyos, emelt szintű orvosi beavatkozást igénylő esetekhez használják. A DSU reakciójára azt követően került sor, hogy szemtanúk szerint az orvossal felszerelt mentő túl későn érkezett a helyszínre.
A hatóság közölte: megértik az eset által kiváltott felháborodást és aggodalmat, ugyanakkor korainak tartják a következtetések levonását a hivatalos vizsgálat lezárása előtt.
A DSU részvétét fejezte ki a gyászoló családnak, az osztálytársaknak és mindazoknak, akiket megrázott a gyermek halála.
Könyörögtek a tanárok, hogy küldjenek mentőorvost
Mint megírtuk, a nyolcadikos Robert a déli szünetben esett össze. Beszámolók szerint éppen szendvicset evett, a gyanú szerint félrenyelhetett egy falatot. Tanárai és osztálytársai azonnal a segítségére siettek.
„A testnevelő tanárnő megkezdte a szívmasszázst, több tanár odarohantak hozzá” – mondta Iuliana Mihaela Roșu, a fiú korábbi tanítója az ObservatorNews szerint.
Mivel az iskolában nincs sem orvos, sem asszisztens, a település két háziorvosát riasztották, ám nekik sem sikerült megmenteniük a fiút. A pedagógusok 12:30 órakor hívták a 112-t. Az első mentő fél órával később érkezett meg, orvos nélkül, csupán egy asszisztenssel.
Kapcsolódó
„Amikor láttam, milyen állapotban van a gyermek, azonnal világossá vált számomra, hogy ez nem csupán egy asszisztens hatáskörébe tartozó eset. Kértem, hogy küldjenek orvossal és intenzív terápiás felszereléssel ellátott mentőt” – nyilatkozta a tanító.
Elmondása szerint a tanárok közel egy órán át próbálták rávenni a diszpécserszolgálatot arra, hogy orvosi csapatot küldjenek a helyszínre.
„Könyörögtünk, fenyegetőztünk, kérleltük őket. A hangunkból is hallatszott, mennyire kétségbe voltunk esve” – tette hozzá.
Két órával a hívás után érkezett orvos
Az orvos végül csak a 112-es hívást követő két óra elteltével ért az iskola udvarára, mivel egy másik sürgősségi esetnél tartózkodott. Tizenöt percnyi újraélesztési kísérlet után Robert szíve megállt.
A halál pontos okát boncolás fogja megállapítani. Tanárai szerint a fiú egészséges volt, és az iskola egyik legaktívabb diákjának számított.
„Két hét alatt két gyermeket veszítettünk el a községben, és a mentő soha nem érkezik meg időben” – nyilatkozta Sorin Roșu polgármester.
A Bákó Megyei Mentőszolgálat képviselője, Aura Crețu szerint bár a kétórás várakozás rendkívül hosszú idő, a beavatkozás megfelelt az előírt protokolloknak.
„Sajnos nagyon kevés orvos dolgozik a mentőszolgálatnál, ráadásul túlórában végzik a munkájukat, ezért nem tudunk több orvossal felszerelt egységet biztosítani” – fogalmazott.
CSAK SAJÁT