banner_1YkOLHCC_CA most-van-itt-az-ido 970x250.png
banner_kTef5tIq_CA most-van-itt-az-ido 728x90.png
banner_kIoChhkY_CA most-van-itt-az-ido 300x250.png

Vizsgálat indult egy rendőr ellen, mert Georgescu-tüntetésen vett részt

Előzetes vizsgálatot indított a bukaresti rendőrség vezetősége az egyik munkatársuk ellen, miután résztvevőként jelen volt a Călin Georgescut támogató egyik tüntetésen.

A fővárosi rendőrség szombati tájékoztatása szerint a rendőr civilben részt vett a március 1-jei tüntetésen, megszegve ezzel a 2002/360-as törvény 10. cikkében előírtakat, miszerint a rendőröknek tilos részt venniük sztrájkokon, tüntetéseken, felvonulásokon vagy más politikai jellegű megmozdulásokon. Az ügyben március 3-án előzetes vizsgálat indult, amelynek során megállapítják, hogy történt-e fegyelmi vétség.

Illusztráció | Fotó forrása: Román Rendőrség

A közleményben azt is hangsúlyozták, hogy az esetet megelőzően a rendőr különböző okokra hivatkozva megtagadta a pszichológiai vizsgálatot. Később ezt elvégezte, az egészségügyi vizsgálatot azonban elutasította, így megelőző intézkedésként és a másik vizsgálat eredménye alapján megvonták tőle szolgálati fegyvere viselésének és használatának jogát és nem hosszabbították meg a minősített információkhoz való hozzáférési jogosultságát. A rendőr jelenleg a logisztikai osztályon teljesít szolgálatot. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?