Rablással végződött az eszkorttal kötött „barátság”

Rablás, zsarolás, fenyegetés, erőszakos fogva tartás – egyebek mellett ezekkel gyanúsítják azt az öt személyt, akiknek az otthonában csütörtökön házkutatást tartottak, majd pedig beidézték őket kihallgatásra. A bukaresti rendőrség közleménye alapján a gyanúsítottak több mint 40 ezer lejjel károsítottak meg egy férfit.

Az áldozatot november elején csábította el egy nő egy fővárosi lakcímre, ahol négy férfi csatlakozott hozzájuk, pisztollyal és „vágó-szúró eszközzel” kényszerítve arra, hogy pénzt utaljon át a bankszámlájáról.

Házkutatást tartottak a gyanúsítottaknál | Illusztráció: Román Rendőrség

A News.ro hatósági forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az áldozat először tavaly vette igénybe a nő eszkortszolgáltatásait. Úgy tudni, hogy viszonyuk beszélgetésre szorítkozott, baráti kapcsolatnak tartotta, bár azóta többször is adott a nőnek különböző pénzösszegeket. A nő élettársával együtt dolgozott azon, hogy minél több pénzt kicsikarjon a férfitól.

Mivel folyamatosan pénzt kért tőle, az áldozat november 8-án úgy döntött, hogy véget vet a kapcsolatuknak. Csakhogy a nő egy fővárosi lakásba hívta, hogy „megbeszéljék” a dolgot. A gyanútlan áldozat el is ment a címre, ahol négy férfi, köztük a nő élettársa rontott rá. Pisztollyal és késsel támadtak rá, kényszerítve, hogy utaljon át nekik 40 700 lejt bankon keresztül.

Az ügyben zajló eljárást a rendőrség bűnügyi csoportja végzi a fővárosi 5. kerület bírósági ügyészségének felügyelete mellett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?