Vizsgálat indult: egy nő az autó után kötve vonszolta két szamarát
Vizsgálatot indítottak a rendőrök, miután az interneten megjelent a felvétel, hogy két szamarat autóhoz kötve vonszolnak. Az egyik állat láthatóan rossz egészségi állapotban volt, alig tudta tartani a lépést.
Az Argeș Megyei Rendőrség állatvédelmi osztályának rendőrei hivatalból indítottak vizsgálatot, miután a felvétel nyilvánosságra került.
A Facebookon megosztott felvételen az látszik, hogy két szamarat egy Dacia Logan személyautóhoz kötötték, bár a jármű nem haladt nagy sebességgel, az egyik állat, amelynek láthatóan legyengült volt az állapota, alig tudott mozogni.
A videó vasárnap került nyilvánosságra, a rendőrök néhány órán belül azonosították a jármű vezetőjét, valamint az állatok tartózkodási helyét. A vizsgálat során kiderült, hogy a képek két nappal korábban, augusztus 15-én készültek, amikor az állatok tulajdonosa, egy 67 éves nő, át akarta költöztetni a szamarakat a község határában lévő tanyájáról. Az egyik állat hátsó lába megsérült, ráadásul a környéken medvét is észleltek – idézi a rendőrség közleményét a News.ro.
A rendőrök felmérték a két állat egészségi állapotát és tartási körülményeit, és arra a következtetésre jutottak, hogy nem indokolt a menhelyre szállításuk. Az állatok tulajdonosát pénzbírsággal sújtották, és figyelmeztették, hogy továbbra is biztosítania kell minden állata számára a megfelelő menedéket, élelmet és gondozást. A rendőrség emlékeztetett arra, hogy az állatvédelmi törvény értelmében mindenfajta bántalmazás, nem megfelelő szállítás vagy kegyetlen bánásmód jogsértésnek minősül.
„Arra biztatjuk a lakosságot, hogy közvetlenül értesítsék a rendőrséget, amikor olyan helyzetet látnak, ahol az állatokat rossz bánásmód érheti” – hangsúlyozták a rendőrök, kiemelve, hogy a háziállatokat méltányosan kell kezelni, biztosítva számukra a megfelelő táplálékot, menedéket és szállítási körülményeket.
„Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy helytelen feltételezéseket levonni anélkül, hogy ismernénk a körülményeket. Ezeket csak a vizsgálatok alapján lehet pontosan megállapítani. Emellett aki közvetlenül szemtanúja az eseményeknek, felvételeket készít, de nem értesíti a hatóságokat, megfosztja a vizsgálatot végző rendőröket olyan fontos részletektől, amelyek elengedhetetlenek a helyzet tisztázásához” – tették hozzá az Argeș megyei rendőrség illetékesei.
CSAK SAJÁT