Villámgyorsan nemet mondott az autonómiatervezetekre a képviselőház

Ahogyan az várható volt, elutasította a képviselőház a Székelyföldre és az erdélyi magyarságra vonatkozó autonómiatervezeteket. Az alsóház sürgősségi eljárással döntött.   

260-an szavaztak a tervezetek elutasítása mellett, 16-an az elutasítás ellen, egy képviselő pedig tartózkodott a ma kora délutáni ülésen. A napirenden mindhárom autonómiatervezet szerepel, melyet december 20-án nyújtott be egyéni képviselői törvényjavaslatként a képviselőházban Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke. Ezeket a Magyar Polgári Erő ügyvivő elnöke, Kulcsár-Terza József is támogatta, aki Zakariáshoz hasonlóan az RMDSZ listáján szerzett képviselői mandátumot.

Ismét elutasították az autonómiatervezeteket Fotó: Kiss Gábor

Az egyik dokumentum a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény tervezete, a második a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma. Ezeket a jogszabálytervezeteket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szakmai műhelyeiben dolgozták ki. A harmadik beterjesztett kezdeményezés Székelyföld autonómiastatútuma, amelyet a Székely Nemzeti Tanács dolgozott ki, és immár negyedik alkalommal kerül a törvényhozás elé, miután 2004-ben, 2018-ban és 2020-ban is a román többség elvetette. 

Marcel Ciolacu miniszterelnök egy hete közösségi oldalán az autonómiatervezetek gyors elutasítását kérte a házelnöktől, így már a két ünnep között naprendre tűzték őket. A kormányfő bejegyzésében „toxikus kezdeményezésnek" minősítette a törvényjavaslatokat. A Románok Egyesüléséért Szövetség képviselői a házbizottság szerdai ülésén nem támogatták, hogy a törvénytervezeteket sürgősségi eljárással tárgyalják. 

A mai vita során a magyarellenes kirohanásairól ismert liberális Adrian Cozma azt mondta, hogy a miniszterelnöknek még az ülés előtt le kellett volna váltania az összes RMDSZ-es prefektust és alprefektust. Mivel ez nem történt meg, a politikus szerint nyilvánvalóan egy egyezségről van szó a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ között. Cozma felszólította Marcel Ciolacut, hogy „magyarázza el, mit egyezkedett Orbán Viktorral a magánjellegű találkozón”. 

Kulcsár-Terza József felszólalásában egyebek melleltt elmondta: „a területi autonómia nem jelenti az ország határainak módosítását, egy demokratikus, európai megoldásról van szó". Hozzátette: „Románia határain belül szeretnénk szabadságot”. Arról is beszélt, hogy több eruópai államban. így Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban, Finnországban és a Moldovai Köztársaságban is működik területi autonómia. A tervezetek bemutatásakor a PSD képviselői hátat fordítottak a puplitusnak. Ionuț Stroe, a Nemzeti Liberális Párt szóvívője véletlenül az elutasítás ellen szavazott az egyik tervezet esetében. Később rendszerhibával magyarázta párttársainak a voksot. 

Az AUR politikai terrorizmusnak nevezte a kezdeményezést Fotó: Agerpres

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakcióvezetője, Alin Coleşa tiltakozott csütörtökön, amiért összeült a képviselőház plénuma elutasítani a Székelyföldre vonatkozó autonómiatervezeteket. Az ülés kezdetén felszólaló ellenzéki politikus kijelentette, hogy a házbizottság részlehajlóan értelmezte szerdán a házszabályt, amikor elrendelte a tervezetek sürgősségi eljárással történő elvetését. Szerinte képviselőházban „egy tisztázó vitát” kellett volna tartani az RMDSZ „politikai terrorizmusnak” minősülő, „alkotmányellenes” jogszabályjavaslatairól. Hozzátette, hogy a tervezeteket szerinte „rendes munkaidőben'”kellett volna napirendre tűzni és megtárgyalni.

A képviselőház ügyvivő elnöke, Alfred Simonis válaszában felhívta Alin Coleşa figyelmét arra, hogy még nem kezdődött el a parlamenti szünet, az ülésszak az év végéig tart. Kifejtette, hogy nem látja értelmét a három 'toxikusnak nevezhető' tervezet megvitatásának. „Mit akar ezeken megvitatni? Mit szeretne módosítani rajtuk? Nincs miről vitatkoznunk, az ország szuverenitása és területi integritása nem képezheti vita tárgyát. Ezeket a kezdeményezéseket el kell utasítani. Punktum” - idézte az Agerpres Simonist.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség frakcióvezetője kijelentette: pártja támogatja, hogy a képviselőház sürgősségi eljárással utasítsa el ezeket a jogszabályjavaslatokat. „Ezek alkotmányellenes tervezetek, semmi közük a romániai magyarok valós problémáihoz. Ez egy álprobléma. De miért akarna az AUR februárig várni a vitával? Azért, hogy a szélsőségeseinek legyen ideje cirkuszolni és azzal a hazugsággal riogatni az embereket, hogy valaki el akarja tőlünk venni Erdélyt?” - fogalmazott a politikus.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?